Mozaik

41 évvel ezelőtt, január 6-án délután több mint három évtized után hazatért a magyar állam önállóságának és függetlenségének ezeréves jelképe, a Szent Korona a koronázási jelvényekkel együtt. 1945 elején Szálasi Ferenc menekülésre kényszerült és magával vitte az ereklyét. A Szent Koronát tartalmazó ládát először Kőszegen őrizték, majd Szálasi intézkedésére 1945.január 12-én egy apró szomszédos településre, Velemre vitték. Néhány évvel ezelőtt a helyiek nekem is megmutatták azt a kis pincét, ahol az ereklye az utolsó magyarországi éjszakát töltötte. Ezután osztrák (pontosabban akkor még német birodalmi) területre vitték. 1945 áprilisában "a Szent Korona megmentése és biztonságba helyezése" érdekében a Salzburgtól keletre egy tó partján fekvő Mattsee-ben a Szálasi által tartott utolsó koronatanács elhatározta, hogy a koronát elássák. A koronaőrség egyik tagja így emlékezett vissza: "Egy üres benzineshordót kettéfűrészeltünk, a hordó két darabját egybetoltuk, a koronát, a jogart, az országalmát, a koronázási kardot és a palástot lepedőkbe csavarva beletettük és elástuk a tóparton". A koronaőrző ládát pedig tovább vitték, mintha az ékszerek benne volnának. Május 9-én Szálasi és kísérete az üres ládával a 8. amerikai hadsereg fogságába került. Hosszas kihallgatás után végül az egyik koronaőr elárulta, hogy hol ásták el a Szent Koronát. Megtalálták az olajoshordót, 1945. május utolsó napjaiban a koronát és a koronázási jelvényeket elszállították Frankfurtba, innen pedig Amerikába. A Szent Korona visszaadását a magyar kormány nemzetközi fórumokon többször is szóvá tette, de eredménytelenül. A hivatalos nyilatkozat szerint: "a koronát úgy tekintik, mint a magyar nép különleges helyzetben lévő tulajdonát, amely az Egyesült Államok hatóságainál van letétben". 1956 leverése után az emigráns magyar politikusok és az amerikai magyarság fokozott erővel igyekezett elérni, hogy a kommunista kormány ne kapja meg az ereklyét, mert ez egyfajta nyugati elismerést jelentett volna. Hosszas diplomáciai tárgyalások után mégis megtörtént a visszaadás, de az egyik feltétel az volt, hogy Magyarország akkori csúcsvezetője, az MSZMP KB első titkára, Kádár János nem vehet részt a parlamenti ünnepségen. Más pártvezetők megjelenhettek, de a protokoll-listán csak az állami beosztásukat tüntették fel, párt-tisztségüket nem. Kádár egy félreeső szobában, a belső zártláncú televízióhálózaton nézte dühöngve a ceremóniát. Nem volt könnyű dolga a magyarázkodással a Kossuth Rádióban a közvetítést vezető Rapcsányi Lászlónak. Az akkori amerikai elnök, Jimmy Carter emlékirataiban utóbb önkritikát gyakorolt, szerinte hiba volt a Szent Korona visszaadása. Az ereklyék a Nemzeti Múzeumba kerültek, innen 2000. január elsején, az első Orbán-kormány döntése nyomán ünnepélyes keretek között a Parlamentbe szállították át, azóta is itt, a főépület első emeleti központi csarnokában őrzi az újkori koronaőrség. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Végre megkezdődik a tervezés – régóta várt bejelentést hallhatnak Bóna Zoltán országgyűlési képviselőtől. Dunavarsány, majd Taksony következik ezután: a téma mindkét helyen 2018. Banyabáli meghívót nyújtunk át képletesen – a programról és egy eddig sosemvolt újdonságról a főszervező beszél. Végezetül szigetszentmiklósi programajánlónkat hallgathatják meg.

Lassan itt van a szenteste ajándékokkal és örömökkel teli néhány órája, utána pedig következik a karácsony két napja, amely sok helyen a kölcsönös családlátogatások ideje. Kicsik és nagyok egyaránt igyekeznek magukhoz venni vagy felölteni azt, amit kaptak, hiszen az újdonság varázsa ilyenkor még nagyon erős, és úgy indulnak el a közelebbi vagy ritkábban látott távolabbi rokonokhoz. Ilyenkor mindig jó a hangulat és ez arra is alkalmat ad, hogy kidobáljuk magunkból az egész esztendőn keresztül magunkba gyűjtött tüskéket, sértődéseket. Sokszor vagyunk úgy, hogy ezért vagy azért nem szólunk ugyan a másiknak, de nem is felejtjük el, ráérő perceinket azzal rontjuk el, hogy felidézzük és hang nélkül mérgelődünk. Persze, a büszkeségünk nem engedi, hogy tisztázzunk egy esetleges félreértést – „még hogy én kezdjem?!” – mondjuk magunkban és hurcoljuk tovább a bosszússágunkat mindketten. Nos, a karácsony arra is alkalmat ad, hogy félretegyük konokságunkat és egy szép hangulatú pillanatban mosolyogva átöleljük a másikat vagy kezet nyújtsunk neki, mondván: a szeretet ünnepe van, felejtsük el az egészet! Egészen biztosan ugyanez lesz a válasz is és úgy érzik majd, angyal szállt a házra. Próbálják ki – érdemes és így még ünnepibbé válik az ünnep. Legyen emlékezetesen szép a karácsony minden kedves hallgatónk számára! Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Rendkívüli testületi ülést tartott egy frissiben érkezett irat miatt a szigetszentmiklósi képviselőtestület – beszámolunk a határozatokról. Ünnepnapok idején még inkább vigyázó szemmel kell ügyelni a környezetünkre – folytatjuk a múlt héten megkezdett beszélgetést a veszélyforrásokról. Hallhatják az Aries szokásos tájékoztatóját, majd az ünnep egyházi hátteréről beszél Hutóczky Béla atya, a szigetszentmiklósi Szent Miklós templom plébánosa, majd bemutatkozik az itt is szolgáló Gyertyaláng  együttes, ezután pedig a térségben összegyűjtött jókívánságokkal búcsúzunk.

Advent második vasárnapja tájékán nem csak a vásárlási láz szökik magasra, hanem a különféle adománygyűjtő események is sűrűn sorakoznak egymás után. Közeledik a karácsony, amikor még fájóbb, ha nincs semmi a fa alatt, sőt, fenyőfa sincs, esetleg lakás sem, ahol felállíthatnák, ha lenne. Tudom, hogy sok embert idegesítenek a kéregetők és sokféle szóbeszéd kering a koldus-maffiákról és a bérkoldulásról, de ilyenkor, az ünnepekhez közeledve ne ez jusson az eszünkbe, hanem inkább az, hogy örömet, a fagyos télben szívmelengető perceket szerezhetünk a sanyarú sorsúaknak azzal, ha a zsebünkbe nyúlunk. És magunknak is, mert biztos érzékelték már, hogy adni talán még jobb, mint kapni. És, ha már az ajándékozásról van szó: különféle reklámokban mézes-mázos hangon próbálnak rábeszélni, hogy ajándékozzak ilyen vagy olyan utalványt, mennyire örülnek majd neki. Szerintem egyáltalán nem így van, ha lesz is mosoly a megajándékozott arcán, az inkább kényszerű mosoly lesz. Az utalvány papírdarabjában ugyanis nincs semmi szeretet, semmi odafigyelés a másikra. Éppen az a legfontosabb az ajándékban, hogy már jó előre töröm a fejem, figyelem a másik elejtett mondatait: minek örülne a legjobban? Tehát: gondolok rá, törődöm vele. Az utalvány esetében bemegyek a meghirdetett boltba, zsebre vágom a papírt és kész. Egy percig sem érdekel a másik vágya, kívánsága, majdani öröme. Vegyen magának, amit akar! Ez lenne méltó a szeretet ünnepéhez, a karácsonyhoz?  Felesleges a válasz. Persze, egy szép ajándék mellé még odatehető az utalvány, amit majd együtt váltunk be – igazi örömet így szerezhetünk az utalvánnyal. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. A mögöttünk hagyott héten a szigetszentmiklósi szakorvosi rendelőintézet fejlesztéséről tartottak sajtótájékoztatót – beszámolunk az elképzelésekről és a lehetőségekről.. Testületi ülés volt Dunaharasztin – természetesen sorra vesszük a megtárgyalt ügyeket. A szigetszentmiklósi őstermelői piac a következő téma, kicsit másképp ismerhetik meg, mint amikor vásárolnak. Mézeskalács-sütésre indulunk ezután – előzetes ajándékként a Gere-pékség szervezte a kisiskolások számára. Végezetül programajánlókat hallhatnak Szigetszentmiklósról és Dunaharasztiról. 

Mielőtt elmerülnénk az adventi várakozásban és vásárlásban, tekintsünk vissza egy mára már elfeledett eseményre, amelynek nem is annyira a megtörténte, hanem inkább az előzménye a fontos. Mondom mindezt azért, mert a napokban megkérdeztem egy huszonéves ifjút: tudja-e, mi az a világútlevél? Kissé értetlenkedve nézett rám: hát persze, az az okmány, amivel a világban utazni lehet, vagyis az útlevél. Minek elé tenni azt, hogy „világ”? Hát igen, a fiatalabbak már elképzelni sem tudják, hogy miért volt szenzáció Magyarországon, amikor 30 évvel ezelőtt, 1987. november 27-én a Németh-kormány bejelentette: bevezetik a világútlevelet, amivel január elsejétől bárki, bármikor átlépheti az országhatárt. A szocialista rendszerben egészen másképp volt. Először is nagyon sokan voltak, akik semmilyen útlevelet nem kaphattak, mert csúnyán néztek egy párttitkárra, hangot adtak nemtetszésüknek a rendszer valamelyik intézkedése miatt, esetleg 1956-ban vagy korábban Nyugatra távozott valamelyik rokonuk. Azután voltak a bordó színű útlevél birtokosai, akik meglátogathatták a testvéri szocialista országokat, például a befalazott Német Demokratikus Köztársaságot, a Trianonban erőszakkal összetákolt Csehszlovákiát, a baráti Lengyelországot, az ideiglenesen megszálló Szovjetuniót. Ezt követte a kivételezetteknek juttatott kék útlevél: ezzel három évente az állandóan az összeomlás előtt álló gaz imperialista országokba lehetett elutazni, mindenki kapott ötven dollárt az összes költségeire és magával csempészett annyit, amennyit feketén beszerezni és a határon ügyesen eldugni tudott. A harmadik kategória a barna, vagyis a szolgálati útlevél volt – itt a kiküldő vállalat párttitkára döntötte el, hogy kit, hova lehet kiengedni annak veszélye nélkül, hogy az illető disszidál, vagyis nem jön vissza. Az egész rendszert a Belügyminisztérium és szakképzett besúgó-hálózata felügyelte, a begyűjtött információk alapján dőlt el az, hogy egy kérelmező kaphat-e és ha igen, milyen színű útlevelet. Ezt az egészet váltotta fel az akkor valóban újdonságnak számító világútlevél, amellyel a lehetőség együtt járt, de több költőpénz nem. Ez a színes világ szerencsére már eltűnt, bár néhányan még őrizzük az emlékeket. Ki a munkája miatt, ki nosztalgiából. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Üléseztek Szigetszentmiklóson a képviselőtestület szakmai bizottságai – beszámolunk a meghozott döntésekről. Bár közelednek az ünnepek, azért szó esik a hétköznapi feladatokról is az Aries szokásos tájékoztatójában. Egy hét múlva Advent első vasárnapja van, amikor hagyományosan benépesül a Kossuth Lajos utca – a főszervező, Lázár Gergő árul el néhány érdekességet az egész napos rendezvényről.