Üdvözöljük a Lakihegy Rádió weboldalán!

Ma 2018. október. 19. péntek van, Nándor napja.


Mozaik

Mögöttünk a Nemzeti Gyásznap: 169 esztendővel ezelőtt végezték ki a 48-as forradalom és szabadságharc főtisztjeit és tábornokait. 13 nevet szokás felsorolni, az aradi vértanúk azonban nem tizenhárman voltak, hanem tizenheten. Az 1848-49-es szabadságharc résztvevői közül ugyanis egyet már korábban, kettőt pedig a tizenhármak kivégzése után ítéltek halálra az osztrák hatóságok. Lett volna egy további is, de az elborult elméjű tizenhetediket az osztrákok hagyták meghalni szörnyűséges körülmények között a börtönben. Az első augusztus 22-én Ormay Norbert ezredes volt, őt is felakasztották. Kazincy Lajos ezredest 1849. október 25-én lőtték agyon szintén Aradon, 1850 február 18-án  őt az osztrák Ludwig Hauk, a bécsi forradalom egyik résztvevője követte. Szintén harcolt a magyarokkal, ám újságíró is volt: letartóztatásakor megtalálták nála A Habsburg-ház utolsó órái című cikkét, amely negatívan minősítette az uralkodóházat, a császári-királyi tábornoki kart és az osztrák hadsereget, ezért kötél általi halálra ítélték. A 17. áldozat Lenkey János tábornok volt: 1850 februárjában halt meg elborult elmével nyirkos, hideg, szándékosan fűtetlen cellájában. Béke poraikra - megőrizzük az ő emléküket is. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Szigetszentmiklós az első helyszín, átadták a járásbíróság új ügyfélközpontját. Handó Tündével és Takács Andreával készült interjú. Taksonyra megyünk ezután: befeleződtek az energiahatékonyságot javító munkálatok, Pánczél Károly országgyűlési képviselő és Kreisz László polgármester méltatta ennek jelentőségét. Ellátogattunk a Nemzeti Gyásznap rendezvényére - az ünnepi szónok, Czapek Tamásné iskolaigazgató nekünk is elmondta legfontosabb ünnepi gondolatait. Hallhatják az Aries szokásos tájékoztatóját, végül az októberi rendezvényeket ismerhetik meg Lázár Gergő jóvoltából.

2018, október 9
Hanganyag:

A legújabb kori népvándoroltatás és az uniós cirkuszok közepette ne feledkezzünk meg egy korszakos esemény közeledő évfordulójáról: 1987. szeptember 27-én rendezték meg a lakiteleki találkozót. Lakitelek kis település, huszonnyolc kilométerre Kecskeméttől, a Tisza mellett. Lezsák Sándor annak idején pártállami mércével mérve nem viselkedett jól, ezért a fővárosból való száműzetésre ítélve sok éven át tanított csöppnyi általános iskolájában, majd vett ott egy tanyát is. Ennek a kertjében, egy kölcsönkért nagy katonai sátorban tartották meg a  nevezetes összejövetelt azért, hogy a magyarság esélyei címmel nemzeti sorskérdéseinkről cseréljenek eszmét. A szervezők : Lezsák Sándor, Bíró Zoltán, Für Lajos, Fekete Gyula, Kiss Gy. Csaba, Csoóri Sándor, Csurka István voltak, összesen 181-en gyűltek össze. A bevezető előadást Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára tartotta – az ő jelenléte részben legalizálta a hatalom számára nem kívánatos összejövetelt. Persze, a belügy megfigyelői és lehallgató-szakemberei azért jelen voltak: amikor a 20 éves évfordulón Lezsák Sándorral a helyszínen készítettem interjút, pontosan megmutatta, merre hasaltak műszaki eszközeikkel az elvtársak. A teljes körű figyelemmel kísért előadások a sátorban a reform szükségességéről, a társadalmi kiútkeresésről szóltak, az összefogás megteremtését tűzték ki célul. Itt fogalmazódott meg először, hogy a szocializmus zsákutca, s itt hangzott el először nyilvánosan az egypártrendszert felváltó többpártrendszer követelése és az, hogy Kádárnak mennie kell. A hivatalos sajtó nem tudósított az eseményről, másfél hónappal később Pozsgay egy vele készült interjúba csomagolva a Magyar Nemzet című napilapban tárta a nyilvánosság elé a találkozó tényét és az ott elfogadott nyilatkozatot. Ekkor kezdődött meg tehát a rendszerváltás folyamata, akkor reméltük a változást - most, az Európát megszállni igyekvők serege és az irányítók szándéka ellenére reméljük, hogy nem lesz változás, Európa nem lesz kénytelen felvenni az arab vallások valamelyikét. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Szigetszentmiklós zenei életének két új, régóta várt tagja mutatkozik be október elsején, a Zene Világnapján egy koncerten az Ádám Jenő nevét viselő zenei iskola kamaratermében – a többi kiderül az interjúból. Csoda, hogy ma magyarul beszélhetünk – mondja a városunkban már többször járt történész a mai veszélyes helyzetről – szavaiból az is kiderül, hogy a történelem során eddig már háromszor akarták eltörölni a magyarokat a föld színéről. Dunavarsány a következő helyszín: folytatjuk sorozatunkat, amelyben a képviselők összegzik eddigi működésük eredményeit. Hallhatják az Aries szokásos tájékoztatóját, majd egy Macedóciában tett kirándulás emlékeit idézzük fel két diák segítségével.

2018, október 9
Hanganyag:

Ma egy olyan eseményről emlékezünk meg, amelynek eredménye a mai napig a szemünk előtt magasodik: 167 évvel ezelőtt, 1851. október 4-én történt meg a budapesti Szent István bazilika ünnepélyes alapkőletétele. A bazilika megépítésére az 1838-as nagy árvíz szolgáltatott indokot. A mai Szent István tér közepe egy kis, természetes kiemelkedést képezett a sík pesti területen, amelyen több száz lakos talált menedéket a víz sodrása elől, amíg csónakokkal kimentették őket. Az árvíz túlélői fogadalmi adományokkal támogatták, hogy csodálatosnak vélt megmenekülésük helyszínén templom épüljön. 1845-ben végül Hild József kapott megbízást a tervek elkészítésére. Az elképzelései szerinti klasszicista stílusú istenháza építését 1851. augusztus 14-én kezdték el. Az építkezés lassan folyt, csak 1858-ban gyorsult fel, amikor Ferenc József évi 40 ezer forintot ajánlott fel, azzal a feltétellel, hogy a város is ugyanannyit ad. Hild 1867-ben bekövetkezett haláláig vezette a munkálatokat, s csak ezt követően derült ki, hogy az építőanyag minőségében és a kivitelezésben is voltak hibák: 1868. január 22-én a már felfalazott kupola – a féloldalas terhelés és a pillérek egyenlőtlen süllyedése miatt, valamint az adományból származó eltérő minőségű kőanyag és a hosszú idejű szabadban állás miatt 1868 elején egy vihar ledöntötte és beomlott. A törmelék eltakarítása és a rosszul felhúzott épületrészek visszabontása 1871-ig tartott. Az építési tervek átdolgozására és a munkálatok vezetésére Ybl Miklóst kérték fel, aki neoreneszánsz stílusban dolgozta át a terveket és 1891-es haláláig ellátta a művezetői feladatokat. A díszítőmunkálatok és az épületbelső végleges kialakítása 1905-re készült el Kauser József vezetésével, akit a főváros közgyűlése bízott meg azzal a kikötéssel, hogy az építkezést Ybl tervei szerint kell folytatni. Az elkészült templomot 1905. november 9-én szentelték fel, a zárókő elhelyezésére pedig 1906. december 8-án került sor. Bazilikai rangját 1931-ben IX. Pius pápától kapta. 1983 és 2004 között vatikáni nyomásra és jelentős részben innen származó pénzből felújították az építményt. A munkálatok egyházi irányítója, az akkori évtizedekben volt főplébános, Szabó Géza kanonok a pártállammal való állandó hadakozás idején öt infarktust és egy szívműtétet élt túl, mint mondta, Isten segítségével. Eredeti állapotában megőrzött egy, a bazilika környéki harcokban megsérült 56-os zászlót, amelyet először titokban, majd a rendszerváltás után nyíltan a bazilika alagsorában zárt körben rendezett 56-os emlékünnepségeken vett elő. A Szent István-kápolnában látható nagy királyunk aranyból készült ereklyetartója, a Szent Jobb, amelyet szintén sikerült megőrizni napjaink számára. A kupolából pedig csodálatos kilátás nyílik a fővárosra. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Szigetszentmiklóson üléseztek a szakmai bizottságok és rendkívüli képviselőtestületi ülés is volt – mindenütt jelen voltunk, beszámolunk a megtárgyalt ügyekről. Taksony a következő helyszín, itt is testületi ülés volt, innen is hoztunk híreket. Hallhatják az Aries szokásos időszerű tájékoztatóját, amely most, a hűvös idő beköszöntével természetesen a fűtéssel foglalkozik, majd egy örömteli témával zárjuk a mai műsort: az Ádám Jenő általános és művészeti iskolában megkezdődött a tanítás a hivatalosan is létrejött musical tanszakon, a művészeti vezető, Nádasdy András a vendégünk.

2018, október 9
Hanganyag:

Egy 67 évvel ezelőtti, szomorú eseményre emlékezem a bevezetőben. Budapest elveszett templomai között kivételes helyet foglal el a Regnum Marianum templom, mert az egyetlen, amelyet a háború után a kommunisták kifejezetten ideológiai okok miatt robbantottak fel. A Regnum Marianum jelentése Mária Országa, amely a magyar katolikus hagyomány szerint hazánkat jelenti, Szent István király halála előtt Szűz Máriának tett felajánlása nyomán. Egy XIX. század végén kibontakozó, többnyire szegény sorsú gyerekekkel foglalkozó katolikus mozgalom vette fel a nevet, kápolnájuk Budapesten, a VII. kerületi Damjanich utca 50-es számú ház udvarán működött. A mozgalom növekvő népszerűsége miatt ez hamar kicsinek bizonyult, ezért 1921-ben templomépítő bizottság alakult, amely sikeresen működött, mert az építendő templom alapkövének letételére Csernoch János bíboros jelenlétében 1925. október 10-én került sor, a felirat szerint a tanácsköztársaság alóli megszabadulás iránti hálából. A kirobbanó gazdasági világválság miatt az épületet csak 1931. június 14-én szentelhették fel. A templom pontosan a Damjanich utca tengelyében állt, bejáratával az Aréna, ma Dózsa György út felé nézett. A központos teret egy 20 méter átmérőjű, 25 méter magas kupola fedte le, tetején a Szent Koronával. Az épület legnagyobb szélessége 22 méter volt, és a sekrestyés lakását is beleszámítva 65 méter mélyen nyúlt be a parkba. A belső teret számos kortárs műalkotás díszítette, ezeket ajándékba kapta a plébánia. Az ostromot viszonylagos épségben átvészelték, de az új rendszert már nem. A negyvenes évek végén kezdett körvonalazódni a kommunista párt elképzelése, hogy a Városligetből a Dózsa György út mentén 20-25 méter széles sávot lecsípve alakítsák ki a szocialista állami ünnepségek színhelyéül szolgáló felvonulási teret és a szocialista vezérek integetési emelvényét. Ebbe a sávba esett bele a templom. A regnumi atyák Esztergomhoz fordultak panaszaikkal, ahol többek visszaemlékezései szerint parázs viták voltak Hamvas Endre püspök és Marosán György, a pártbizottság első titkára között, mindhiába: 1951. szeptember 23-án megkezdték a bontást. 1969-ben nagyjából az egykori Regnum helyén állítottak fel egy tanácsköztársasági emlékművet, a liget fái közül előrohanó ormótlan munkásfigurát, amely ma a finoman fogalmazva nem időszerű alkotások gyűjtőhelyén, a Szoborparkban látható. A szobor spirális talapzatát a rendszerváltást követően a templom emlékhelyévé alakították. A szocializmusban lerombolt templom újjáépítését civil szervezetek többször felvetették, de az ügy eddig ennél tovább nem jutott, Erdő Péter bíboros még megvitetni sem hajlandó az indítványt. Nemsokára kezdődik a Városliget átalakítása, szóba sem került a templom újjáépítése vagy a mostani emlékkereszt helyett egy megfelelő emlékhely kialakítása – ugyanakkor az interneten megtalálható helyszínrajz szerint megmarad a Gyurcsány-féle ormótlan, az 56-osok által egyöntetűen elutasított úgynevezett vaskefe, nem a forradalom és szabadságharc, hanem egy elrozsdásodott rendszer rozsdás emlékeként. Más kérdés, hogy a csúf építmény kell-e egyáltalán bárkinek is. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Tököl az első helyszínünk – a képviselőtestület legutóbbi ülése után Hoffmann Pál polgármester számol be a megtárgyalt ügyekről. A szigetszentmiklósi önkormányzat adóhatóságának vezetője a következő vendég: az ősz nemcsak a szüret kellemes, hanem különféle adók befizetésének nem túl vidám eseményét is magával hozza. Az Aries Kft időszerű tudnivalóit hallhatják majd, végül Lázár Gergő, a szigetszentmiklósi Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatója ismerteti a hónap második felének rendezvényeit. 

2018, szeptember 18
Hanganyag:

Szomorú magyar eredetű szenzációra emlékezhetünk nemsokára: 87 esztendővel ezelőtt, szeptember 12-ről 13-ra virradó éjjel 0 óra 20 perckor robbant fel a biatorbágyi völgyet átívelő viadukt. A detonáció következtében a mozdony az első hat kocsival a viaduktról a mélybe zuhant. A tragédiának 22 halálos áldozata és 17 sebesültje volt. A helyszínen megtalálták a házilag szerkesztett pokolgépet és egy levelet, amely a kommunistákra terelte a gyanút. Ennek következtében statáriumot, vagyis rögtönítélő bíróságot vezettek be 1932 októberéig. A nyomozás során azonban kiderült, hogy egy őrült bécsi kereskedő és gyáros, Matuska Szilveszter követte el a bűncselekményt, valamint egy korábbi németországi és ausztriai vasúti robbantásnak is ő volt a tettese. Mint a nyomozás kiderítette, Matuska eredetileg nem akart ennyi halálos áldozatot, sőt egyáltalán nem akart áldozatot, célja inkább a feltűnés keltése volt, így akarta felhívni a figyelmet saját zavaros, a kommunizmust valamiféle istenhittel ötvöző eszméire. Mint a vallomásában elmondta, gondosan tanulmányozta az előkészületek során a vasúti közlekedést: a hivatalos menetrend szerint a bécsi gyorsot egy tehervonat előzte volna meg, ezt választotta ki a merénylet igazi célpontjaként. Azonban hiba csúszott a számításokba, mert a teherszerelvény útjának korábbi szakaszán forgalmi okok miatt késett, ezért vasúti szaknyelven szólva, előbb menesztették a nemzetközi gyorsvonatot, ne kelljen várnia, ezért szaladt rá a mozdony az otthon barkácsolt, egyszerű, de hatásos robbanószerkezetre. Az osztrák bíróság az ausztriai merényletek miatt 6 évi fegyházra, a magyar törvényszék pedig halálra ítélte, de mivel abban az időben nem volt halálbüntetés Ausztriában, az ottani büntetésének letöltése után Magyarországra szállították. Időközben a magyar bíróság megváltoztatott döntése szerint életfogytiglani fegyház következett, amelyet a Váci Országos Királyi Fegyintézetben kellett letöltenie. 1944 végén, amikor a felszabadító orosz csapatok Vácra érkeztek, a börtön néhány órára gazdátlan maradt, Matuska Szilveszter megszökött a zűrzavarban és eltűnt. Utoljára szülőfalujában, Csantavéren látták. A fegyházban verseket írt, vallási témájú, nagy részletességgel kidolgozott képeket festett, amelyekből később kiállítást is rendeztek. Életéről és a vonatszerencsétlenségről "Viadukt" címen film is készült, amelyet az újjáépített völgyhídon forgattak. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Szigetszentmiklóson és Ercsiben is képviselőtestületi ülés volt néhány napja – beszámolunk a meghozott határozatokról. Ellátogattunk az Aries bejáratánál levő szelektív hulladékgyűjtő szigetre – összegezzük a tapasztalatokat. Magas kormánykitüntetést kapott egy közismertségnek örvendő szigetszentmiklósi őslakos – elmondja, öt gyerek mellett hogyan jutott ideje arra, hogy más nagycsaládosoknak segítse.

2018, szeptember 10

Időnként előkerülő kedves társasági téma, hogy valaki szeretné-e tudni a jövőt, vagy jobb, ha rejtve marad. A filozófusoktól kezdve a legkülönfélébb tudományágak művelői soroltak már el érveket mellette és ellene – azt hiszem, most éppen egy olyan helyzetben vagyunk, hogy azért lenne jó egy kicsit előre látni, mert a kellő ismeretek birtokában elébe mehetnénk az eseményeknek, meggyorsíthatnánk a megoldás megtalálását. A jelenkor fő válsága, a migrációs folyamat aggasztó méretekben 2015-ben kezdődött meg, azóta azonban a politikusok jelenleg még hatalmon levő csapata úgy tesz, mint ha semmi nem történt volna az elmúlt esztendőkben, illetve ami történt, az csupa szép és jó. A józan hangok hiába kérik a mellébeszélés és a politikai-gazdasági haszonszerzés támogatása helyett az összefogást a közös érdekek mentén, nincs sok foganatja a felhívásnak. A megoldás pedig megvan, biztosan megvalósul, hiszen az emberiség történetében eddig minden válság sikerrel megoldódott, másként nem lennénk itt. Egyre türelmetlenebbül várjuk, hogy megismerjük. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Vártuk az útfelújításokat – megkaptuk. A közlekedési helyzetről volt szó egy Szabó József polgármester által összehívott megbeszélésen a mögöttünk hagyott héten – beszámolunk az eredményről. Üléseztek a szigetszentmiklósi képviselőtestület szakmai bizottságai, megismerhetik a megtárgyalt ügyeket. Elkezdődött az iskola, de jobbára főként a diákokat emlegetjük ilyenkor. Vajon mi, szülők, megfelelően felkészültünk arra, hogy gyerekeink is megfelelően felkészülten üljenek be a padokba? Kálmán Eszter iskolai védőnő mondja el tapasztalatait. Szeptember két nagy szigetszentmiklósi rendezvény, a Csepel-szigeti halászléfőző verseny és a Szabacsi Nap ideje is – Lázár Gergő beszél a készülődésről.

2018, szeptember 3
Hanganyag:

Non scolae, sed vitae discimus – nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk, ilyenkor, tanévkezdéshez közeledve diákkoromban sokszor hallgattam magamban mérgelődve a felnőttek által idézett latin mondást. Mindig úgy éreztem, mélységes igazságtalanság, hogy még remek nyári idő van, ugyanúgy lehetne strandolni, kerékpározni, a barátokkal mászkálni, mint eddig – mi a csudának kell beülni megint abba a nyavalyás iskolapadba. Ha meg rossz idő volt, akkor azon lehetett dühöngeni, hogy alig két hónap a szünidő, a többi az mind-mind iskola – miért nincs fordítva? A fenét érdekel az élet – sajnos, a tanároknak kell tanulnom, ők adnak mindenféle osztályzatokat. Mire az ember rájön, hogy az iskola tényleg az úgynevezett nagybetűs életre készít fel még a sokszor feleslegesnek ítélt tananyaggal is, már késő, messze tűnt a diákkor és felnőtt fejjel hiába vágyunk vissza. Az általános iskolás időszak talán a leggondtalanabb, minden következő osztályban rácsodálkozunk valamilyen újdonságra, a középiskolában már önálló, komoly felnőttnek hisszük magunkat, pedig rendszerint még a szülői ház az otthonunk. Az egyetemista esztendők a szerencsésebbeknek még szintén a boldog ifjúkort jelentik, de sok fiatalnak már valóban az életet, hiszen elő kell teremteni a tandíjat, az albérleti költséget, a jegyzetek, könyvek és könnyed hangulatban eltöltött esték-éjszakák árát. Mindezzel együtt ez még mindig nem komoly felnőttkor, amely tulajdonképpen csak ezután kezdődik. Azután repülnek az esztendők és egyszer csak azt vesszük észre, hogy mi mondjuk ilyenkor, szeptember elején a gyerekeinknek, amikor elkísérjük őket az elsőbe: de jó neked, hogy iskolába mehetsz és jegyezd meg: nem az iskolának, hanem az életnek tanulsz…Ennyit bevezetésként és következzék a tartalomjegyzék. Alig vártuk és most mégis bosszankodunk miatta – ilyenek vagyunk mi, emberek. A szigetszentmiklósi útfelújítás az első téma Szabó József polgármesterrel, majd visszapillantunk augusztus 20-ra: Szent István kora mit jelent a mában, vajon mit nem értenek vagy nem akarnak érteni azok, akik uniós zászlót látnának szívesen a nemzetalapítás ünnepén a keresztes lobogó helyett a parlament falán. Úton a világhír felé – megismerhetik egy különleges iskola szigetszentmiklósi tanulóját, aki hazajött egy kis pihenésre Bostonból. Mögöttünk a Summerfest, előttünk a Szabacsi Nap – különféle programokról beszélgetünk ezután Gere Ágnessel, a térségi idegenforgalmi szervezet vezetőjével.

2018, augusztus 27
Hanganyag:
2018, augusztus 22
Hanganyag:

Majdnem augusztus 20-án emlékezhetünk meg Szent István királyunkon, az államalapításon és az új kenyéren kívül még egy történelemformáló eseményről, a Páneurópai Piknikről. Az eredeti ötlet 27 esztendővel ezelőtt az ünnepnapra vonatkozott, de azután szervezési nehézségek bukkantak fel, a meghívni tervezett vendégek közül többen már máshová ígérkeztek el, így azután a dátum augusztus 19-e lett. Egy Mészáros Ferenc nevű úr, akkor debreceni lakos fejében fogant meg a gondolat Debrecenben, 1989. június 20-án, a Habsburg Ottó debreceni előadását követő vacsorán. Az asztalnál a szintén ott levő Habsburg Károllyal arról beszélgettek, hogy minden kedvező kilátás ellenére még mindig háborítatlanul áll az 1961. augusztus 13-a óta létező Berlini Fal, valamint ott a vasfüggöny a két Németország között és Csehszlovákia nyugati határán. Valamilyen módon jó lenne a világ demokratikusnak mondott része figyelmét felhívni a hangzatos szólamok és a rideg valóság közötti különbségre. Mészáros Ferenc úgy vélte, hogy a jövő kilátásairól az asztal melletti beszélgetést Magyarország ausztriai határán kellene folytatni, ahol a tényleges határvonalon tüzet rakva, szalonnát sütnének egy piknik keretében úgy, hogy a vendégek egy része Ausztriában, a másik része Magyarországon ül, jelezve a különbséget az egyes szocialista országok, jelesül hazánk és Kelet-Németország  határai között. Nálunk az 1965-ben létrehozott vasfüggöny, azaz műszaki-technikai aknazár nemcsak tönkrement, hanem Pozsgay Imre államminiszter 1988. október 20-án, Győrben tett kijelentése szerint erkölcsileg és politikailag is elöregedett. 1989. május 2-án megkezdték a lebontását, fizikai akadály már nem volt a határon, a piknik tehát létrejöhetett augusztus 19-én este. Szentmargitbánya és Sopronkőhida között ideiglenes határátkelő nyílt, a nálunk tartózkodó keletnémet turisták nagy csoportja szalonnasütés helyett boldogan átrohant Ausztriába, ahonnan tovább utazhatott Nyugat-Németországba. A határőrök tanácstalanok voltak, mivel a határnyitás nem az NDK-sok kiengedésére szolgált, így sem azok megállítására, sem átengedésére nem kaptak utasítást. Végül a helyi parancsnok - a váratlan helyzetben nem kevés bátorsággal - megtiltotta az akkor még érvényben lévő fegyverhasználatot, s így a felszabadult ünneplés nem fordult tragédiába. A nevezetes piknik után a keleti táborban addig példátlan módon erősen megromlott a viszony Kelet-Németország és Magyarország között – Honeckerék nagyon megharagudtak azért, mert az érvényben lévő kiadatási egyezmény betartása helyett a magyar hatóságok tétlenül nézték az eseményeket. Talán még Csehszlovákia 1967-es közös megszállása sem vert akkora hullámokat, mint ez a szabadban elköltött vacsora: komoly belpolitikai válság bontakozott ki Kelet-Németországban, felgyorsult az amúgy is ingatag kommunista hatalmi rendszer bomlása. Egyes történészek szerint ahogy az 56-os magyar forradalom és szabadságharc kezdte meg a szocialista tábor szétrombolását, úgy a páneurópai piknik kezdte meg a berlini fal lebontását, azaz a német egyesítést, Európa politikai térképének átrajzolását. Elmondhatjuk: a történelem kereke ismét a magyaroknak köszönhetően fordult egy nagyot. Ennyit a 27 évvel ezelőtti Páneurópai Piknikről, következzék a tartalomjegyzék. Rendkívüli képviselőtestületi ülés volt Szigetszentmiklóson – beszámolunk az elfogadott határozatokról. Az Aries szokásos tájékoztatójában a parlagfűirtási kötelezettségről lesz szó, majd egy nemzetközi borversenyre látogatunk a szigetcsépi Gál pincészet jóvoltából. Műsorunk végén megkérdezzük: van-e még szabad táborhely augusztus közepe táján azon gyerekek számára, akik családjában váratlanul felborult az előre tervezett nyári program. 

2018, augusztus 13
Hanganyag:

„A migránsokat vagy másként a menekülőket vagy menekülteket majdnem minden híradás emlegeti,  pártrokonszenv szerint  szörnyűlködnek vagy sajnálkoznak a kollégák a tudósításokban, enyhébb vagy szigorúbb intézkedéseket követelnek a kormánytól, letépik vagy megvédik az óriásplakátokat, a kérdőíveket másoktól elkérik és összegyűjtve látványosan a szemétbe hajítják vagy buzgón kitöltik és visszaküldik, álszent módon csodálkoznak az emberek nagy többsége véleményén vagy megértik azt, dicsőítik vagy elítélik a szerb-magyar határszakaszon épülő kerítést és sorolhatnám a példákat. A világháló jóvoltából kaptam egy cikket, amelyben az ausztráliai helyzetről írnak, ott a muzulmán bevándorlókkal van a gond, emlékezetes a közelmúlt tragikus terrorcselekménye. Az ausztráloknak egyszerűen elfogyott a türelmük. Így fogalmaznak: Ez az ország a mi hazánk, a mi területünk, és ez a mi életmódunk. Hiteteket tiszteljük minden kérdés nélkül, az egyetlen, amit kérünk tőletek, az a mi hitünk elismerése és egy békés, harmonikus együttélés. Ha ti mindig csak panaszkodtok, zászlóinkat megtépitek, keresztény hitünket megalázzátok, akkor használjátok fel az egyik ausztrál jogot, az ország elhagyásának jogát. Mi nem köteleztünk benneteket, hogy ide jöjjetek. Ha nem vagytok boldogok, költözzetek el!” Bizonyára feltűnt a figyelmes hallgatónak, hogy nincs minden a helyén az iménti mondatok némelyikében, hiszen a migránsokról szóló óriásplakátokat emlegeti, holott jelenleg sehol nincsenek ilyenek, vagy a szerb-magyar határszakaszon épülő kerítésről van szó, pedig ez már hosszú ideje szilárdan áll az oszlopain és véd bennünket. Az eddig elhangzottak a Mozaik 2015. augusztus 9-i adásának bevezető mondatai voltak – Magyarország álláspontja akkor is ugyanaz volt, mint ma, csak három évvel ezelőtt még egyedül voltunk, most pedig már jónéhány ország tömörül körénk. A politikusok ha nem is önként, hanem a különböző országokban a választások eredményeképp egyszer csak rájöttek arra, hogy jobb, ha megváltoztatják korábbi véleményüket az újkori, szervezett népvándoroltatásról. Nálunk sajátságosan új értelmet kapott a szocialista egykori külügyminiszter és pártelnök sokat idézett mondása: „Merjünk kicsik lenni!”. Igen, mi mertünk kicsik lenni, kicsi ország létünkre mertünk szembeszálltunk a nagyokkal. Három esztendő a történelemben elhanyagolható hosszúságú idő, de bekövetkezhetnek egy ezredmásodperc alatt is történelemformáló léptékű események, mint például 1945. augusztus 7-én a Hirosima felett kioldott amerikai atombomba felrobbanása, amely szörnyű módon zárta le a második világháborút. Bízzunk benne, hogy a magyar kormány példáját követő országok egyre bővülő csoportjának sikerül határozott, de békés módon véget vetni a mostani, egyre erősebb ellenérzést kiváltó folyamatoknak. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Tököl az első helyszín: rendkívüli ülést tartott a képviselőtestület, beszámolunk a megtárgyalt ügyekről. A szigetszentmiklósi Szakorvosi Rendelőintézetbe látogatunk ezután – sorra érkeznek a régieket felváltó új, korszerű orvostechnikai berendezések – Raffay Éva főigazgatóval készült interjú. Az előrejelzések szerint tovább tart a kánikula, másutt sok helyen kigyullad az aljnövényzet, bozót- és erdőtüzek tombolnak – nálunk ne így legyen, ezért még jobban figyelnünk kell a környezetünkre – Sallai László tűzoltó alezredes hívja fel a figyelmet néhány veszélyforrásra. Hallhatják az Aries szokásos tájékoztatóját, végül egy kellemes témával fejeződik be a műsor: szüretelünk. Persze, csak képletesen. A szigetcsépi Gál-pincészetbe látogattunk.

2018, augusztus 6
Hanganyag: