Mozaik

Ma egy olyan eseményről emlékezünk meg, amelynek eredménye a mai napig a szemünk előtt magasodik: 167 évvel ezelőtt, 1851. október 4-én történt meg a budapesti Szent István bazilika ünnepélyes alapkőletétele. A bazilika megépítésére az 1838-as nagy árvíz szolgáltatott indokot. A mai Szent István tér közepe egy kis, természetes kiemelkedést képezett a sík pesti területen, amelyen több száz lakos talált menedéket a víz sodrása elől, amíg csónakokkal kimentették őket. Az árvíz túlélői fogadalmi adományokkal támogatták, hogy csodálatosnak vélt megmenekülésük helyszínén templom épüljön. 1845-ben végül Hild József kapott megbízást a tervek elkészítésére. Az elképzelései szerinti klasszicista stílusú istenháza építését 1851. augusztus 14-én kezdték el. Az építkezés lassan folyt, csak 1858-ban gyorsult fel, amikor Ferenc József évi 40 ezer forintot ajánlott fel, azzal a feltétellel, hogy a város is ugyanannyit ad. Hild 1867-ben bekövetkezett haláláig vezette a munkálatokat, s csak ezt követően derült ki, hogy az építőanyag minőségében és a kivitelezésben is voltak hibák: 1868. január 22-én a már felfalazott kupola – a féloldalas terhelés és a pillérek egyenlőtlen süllyedése miatt, valamint az adományból származó eltérő minőségű kőanyag és a hosszú idejű szabadban állás miatt 1868 elején egy vihar ledöntötte és beomlott. A törmelék eltakarítása és a rosszul felhúzott épületrészek visszabontása 1871-ig tartott. Az építési tervek átdolgozására és a munkálatok vezetésére Ybl Miklóst kérték fel, aki neoreneszánsz stílusban dolgozta át a terveket és 1891-es haláláig ellátta a művezetői feladatokat. A díszítőmunkálatok és az épületbelső végleges kialakítása 1905-re készült el Kauser József vezetésével, akit a főváros közgyűlése bízott meg azzal a kikötéssel, hogy az építkezést Ybl tervei szerint kell folytatni. Az elkészült templomot 1905. november 9-én szentelték fel, a zárókő elhelyezésére pedig 1906. december 8-án került sor. Bazilikai rangját 1931-ben IX. Pius pápától kapta. 1983 és 2004 között vatikáni nyomásra és jelentős részben innen származó pénzből felújították az építményt. A munkálatok egyházi irányítója, az akkori évtizedekben volt főplébános, Szabó Géza kanonok a pártállammal való állandó hadakozás idején öt infarktust és egy szívműtétet élt túl, mint mondta, Isten segítségével. Eredeti állapotában megőrzött egy, a bazilika környéki harcokban megsérült 56-os zászlót, amelyet először titokban, majd a rendszerváltás után nyíltan a bazilika alagsorában zárt körben rendezett 56-os emlékünnepségeken vett elő. A Szent István-kápolnában látható nagy királyunk aranyból készült ereklyetartója, a Szent Jobb, amelyet szintén sikerült megőrizni napjaink számára. A kupolából pedig csodálatos kilátás nyílik a fővárosra. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Szigetszentmiklóson üléseztek a szakmai bizottságok és rendkívüli képviselőtestületi ülés is volt – mindenütt jelen voltunk, beszámolunk a megtárgyalt ügyekről. Taksony a következő helyszín, itt is testületi ülés volt, innen is hoztunk híreket. Hallhatják az Aries szokásos időszerű tájékoztatóját, amely most, a hűvös idő beköszöntével természetesen a fűtéssel foglalkozik, majd egy örömteli témával zárjuk a mai műsort: az Ádám Jenő általános és művészeti iskolában megkezdődött a tanítás a hivatalosan is létrejött musical tanszakon, a művészeti vezető, Nádasdy András a vendégünk.

Szomorú magyar eredetű szenzációra emlékezhetünk nemsokára: 87 esztendővel ezelőtt, szeptember 12-ről 13-ra virradó éjjel 0 óra 20 perckor robbant fel a biatorbágyi völgyet átívelő viadukt. A detonáció következtében a mozdony az első hat kocsival a viaduktról a mélybe zuhant. A tragédiának 22 halálos áldozata és 17 sebesültje volt. A helyszínen megtalálták a házilag szerkesztett pokolgépet és egy levelet, amely a kommunistákra terelte a gyanút. Ennek következtében statáriumot, vagyis rögtönítélő bíróságot vezettek be 1932 októberéig. A nyomozás során azonban kiderült, hogy egy őrült bécsi kereskedő és gyáros, Matuska Szilveszter követte el a bűncselekményt, valamint egy korábbi németországi és ausztriai vasúti robbantásnak is ő volt a tettese. Mint a nyomozás kiderítette, Matuska eredetileg nem akart ennyi halálos áldozatot, sőt egyáltalán nem akart áldozatot, célja inkább a feltűnés keltése volt, így akarta felhívni a figyelmet saját zavaros, a kommunizmust valamiféle istenhittel ötvöző eszméire. Mint a vallomásában elmondta, gondosan tanulmányozta az előkészületek során a vasúti közlekedést: a hivatalos menetrend szerint a bécsi gyorsot egy tehervonat előzte volna meg, ezt választotta ki a merénylet igazi célpontjaként. Azonban hiba csúszott a számításokba, mert a teherszerelvény útjának korábbi szakaszán forgalmi okok miatt késett, ezért vasúti szaknyelven szólva, előbb menesztették a nemzetközi gyorsvonatot, ne kelljen várnia, ezért szaladt rá a mozdony az otthon barkácsolt, egyszerű, de hatásos robbanószerkezetre. Az osztrák bíróság az ausztriai merényletek miatt 6 évi fegyházra, a magyar törvényszék pedig halálra ítélte, de mivel abban az időben nem volt halálbüntetés Ausztriában, az ottani büntetésének letöltése után Magyarországra szállították. Időközben a magyar bíróság megváltoztatott döntése szerint életfogytiglani fegyház következett, amelyet a Váci Országos Királyi Fegyintézetben kellett letöltenie. 1944 végén, amikor a felszabadító orosz csapatok Vácra érkeztek, a börtön néhány órára gazdátlan maradt, Matuska Szilveszter megszökött a zűrzavarban és eltűnt. Utoljára szülőfalujában, Csantavéren látták. A fegyházban verseket írt, vallási témájú, nagy részletességgel kidolgozott képeket festett, amelyekből később kiállítást is rendeztek. Életéről és a vonatszerencsétlenségről "Viadukt" címen film is készült, amelyet az újjáépített völgyhídon forgattak. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Szigetszentmiklóson és Ercsiben is képviselőtestületi ülés volt néhány napja – beszámolunk a meghozott határozatokról. Ellátogattunk az Aries bejáratánál levő szelektív hulladékgyűjtő szigetre – összegezzük a tapasztalatokat. Magas kormánykitüntetést kapott egy közismertségnek örvendő szigetszentmiklósi őslakos – elmondja, öt gyerek mellett hogyan jutott ideje arra, hogy más nagycsaládosoknak segítse.

Non scolae, sed vitae discimus – nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk, ilyenkor, tanévkezdéshez közeledve diákkoromban sokszor hallgattam magamban mérgelődve a felnőttek által idézett latin mondást. Mindig úgy éreztem, mélységes igazságtalanság, hogy még remek nyári idő van, ugyanúgy lehetne strandolni, kerékpározni, a barátokkal mászkálni, mint eddig – mi a csudának kell beülni megint abba a nyavalyás iskolapadba. Ha meg rossz idő volt, akkor azon lehetett dühöngeni, hogy alig két hónap a szünidő, a többi az mind-mind iskola – miért nincs fordítva? A fenét érdekel az élet – sajnos, a tanároknak kell tanulnom, ők adnak mindenféle osztályzatokat. Mire az ember rájön, hogy az iskola tényleg az úgynevezett nagybetűs életre készít fel még a sokszor feleslegesnek ítélt tananyaggal is, már késő, messze tűnt a diákkor és felnőtt fejjel hiába vágyunk vissza. Az általános iskolás időszak talán a leggondtalanabb, minden következő osztályban rácsodálkozunk valamilyen újdonságra, a középiskolában már önálló, komoly felnőttnek hisszük magunkat, pedig rendszerint még a szülői ház az otthonunk. Az egyetemista esztendők a szerencsésebbeknek még szintén a boldog ifjúkort jelentik, de sok fiatalnak már valóban az életet, hiszen elő kell teremteni a tandíjat, az albérleti költséget, a jegyzetek, könyvek és könnyed hangulatban eltöltött esték-éjszakák árát. Mindezzel együtt ez még mindig nem komoly felnőttkor, amely tulajdonképpen csak ezután kezdődik. Azután repülnek az esztendők és egyszer csak azt vesszük észre, hogy mi mondjuk ilyenkor, szeptember elején a gyerekeinknek, amikor elkísérjük őket az elsőbe: de jó neked, hogy iskolába mehetsz és jegyezd meg: nem az iskolának, hanem az életnek tanulsz…Ennyit bevezetésként és következzék a tartalomjegyzék. Alig vártuk és most mégis bosszankodunk miatta – ilyenek vagyunk mi, emberek. A szigetszentmiklósi útfelújítás az első téma Szabó József polgármesterrel, majd visszapillantunk augusztus 20-ra: Szent István kora mit jelent a mában, vajon mit nem értenek vagy nem akarnak érteni azok, akik uniós zászlót látnának szívesen a nemzetalapítás ünnepén a keresztes lobogó helyett a parlament falán. Úton a világhír felé – megismerhetik egy különleges iskola szigetszentmiklósi tanulóját, aki hazajött egy kis pihenésre Bostonból. Mögöttünk a Summerfest, előttünk a Szabacsi Nap – különféle programokról beszélgetünk ezután Gere Ágnessel, a térségi idegenforgalmi szervezet vezetőjével.

Majdnem augusztus 20-án emlékezhetünk meg Szent István királyunkon, az államalapításon és az új kenyéren kívül még egy történelemformáló eseményről, a Páneurópai Piknikről. Az eredeti ötlet 27 esztendővel ezelőtt az ünnepnapra vonatkozott, de azután szervezési nehézségek bukkantak fel, a meghívni tervezett vendégek közül többen már máshová ígérkeztek el, így azután a dátum augusztus 19-e lett. Egy Mészáros Ferenc nevű úr, akkor debreceni lakos fejében fogant meg a gondolat Debrecenben, 1989. június 20-án, a Habsburg Ottó debreceni előadását követő vacsorán. Az asztalnál a szintén ott levő Habsburg Károllyal arról beszélgettek, hogy minden kedvező kilátás ellenére még mindig háborítatlanul áll az 1961. augusztus 13-a óta létező Berlini Fal, valamint ott a vasfüggöny a két Németország között és Csehszlovákia nyugati határán. Valamilyen módon jó lenne a világ demokratikusnak mondott része figyelmét felhívni a hangzatos szólamok és a rideg valóság közötti különbségre. Mészáros Ferenc úgy vélte, hogy a jövő kilátásairól az asztal melletti beszélgetést Magyarország ausztriai határán kellene folytatni, ahol a tényleges határvonalon tüzet rakva, szalonnát sütnének egy piknik keretében úgy, hogy a vendégek egy része Ausztriában, a másik része Magyarországon ül, jelezve a különbséget az egyes szocialista országok, jelesül hazánk és Kelet-Németország  határai között. Nálunk az 1965-ben létrehozott vasfüggöny, azaz műszaki-technikai aknazár nemcsak tönkrement, hanem Pozsgay Imre államminiszter 1988. október 20-án, Győrben tett kijelentése szerint erkölcsileg és politikailag is elöregedett. 1989. május 2-án megkezdték a lebontását, fizikai akadály már nem volt a határon, a piknik tehát létrejöhetett augusztus 19-én este. Szentmargitbánya és Sopronkőhida között ideiglenes határátkelő nyílt, a nálunk tartózkodó keletnémet turisták nagy csoportja szalonnasütés helyett boldogan átrohant Ausztriába, ahonnan tovább utazhatott Nyugat-Németországba. A határőrök tanácstalanok voltak, mivel a határnyitás nem az NDK-sok kiengedésére szolgált, így sem azok megállítására, sem átengedésére nem kaptak utasítást. Végül a helyi parancsnok - a váratlan helyzetben nem kevés bátorsággal - megtiltotta az akkor még érvényben lévő fegyverhasználatot, s így a felszabadult ünneplés nem fordult tragédiába. A nevezetes piknik után a keleti táborban addig példátlan módon erősen megromlott a viszony Kelet-Németország és Magyarország között – Honeckerék nagyon megharagudtak azért, mert az érvényben lévő kiadatási egyezmény betartása helyett a magyar hatóságok tétlenül nézték az eseményeket. Talán még Csehszlovákia 1967-es közös megszállása sem vert akkora hullámokat, mint ez a szabadban elköltött vacsora: komoly belpolitikai válság bontakozott ki Kelet-Németországban, felgyorsult az amúgy is ingatag kommunista hatalmi rendszer bomlása. Egyes történészek szerint ahogy az 56-os magyar forradalom és szabadságharc kezdte meg a szocialista tábor szétrombolását, úgy a páneurópai piknik kezdte meg a berlini fal lebontását, azaz a német egyesítést, Európa politikai térképének átrajzolását. Elmondhatjuk: a történelem kereke ismét a magyaroknak köszönhetően fordult egy nagyot. Ennyit a 27 évvel ezelőtti Páneurópai Piknikről, következzék a tartalomjegyzék. Rendkívüli képviselőtestületi ülés volt Szigetszentmiklóson – beszámolunk az elfogadott határozatokról. Az Aries szokásos tájékoztatójában a parlagfűirtási kötelezettségről lesz szó, majd egy nemzetközi borversenyre látogatunk a szigetcsépi Gál pincészet jóvoltából. Műsorunk végén megkérdezzük: van-e még szabad táborhely augusztus közepe táján azon gyerekek számára, akik családjában váratlanul felborult az előre tervezett nyári program.