Mozaik

Beköszöntött, amit hetekkel ezelőtt olyan sóvárogva vártunk: itt az igazi nyár, az izzasztó hőség, amikor a közélet sodra is lanyhul – a szerkesztő ilyenkor kényszerül rá arra, hogy például az évfordulónaptárt böngéssze valami érdekesség után kutatva. És talál is: gyakran olyat, ami a maga idejében alig elképzelhető újdonságnak számított, ma pedig azon csodálkozunk, hogy miért csodálkoztunk rajta annak idején. Nos, 50 esztendővel ezelőtt július elsején Budapesten kalauz nélkül indultak hajnalban útjukra a villamosok és autóbuszok. Az idősebbek még emlékeznek: a villamosokon a belső tetőn a kapaszkodók között egy szíj húzódott végig, a peronon egy csengettyűnél végződött. A leghátsó kocsin a kalauz kettőt, a középsőn egyet rántott rajta, és ezután adta meg ugyancsak egy rándítással a motorkocsiban a kalauz a jelet a vezetőnek: indulhatunk. Az autóbuszokon elöl volt a leszállás, hátul a felszállás: a hátsó, magasított utolsó ülés volt a kalauzé, előtte egy kis asztalkán a vonal és átszállójegyek tömbje, onnan tépkedte le sebesen a felszállók igénye szerint az egyik kezével, a másikkal pedig a visszajáró aprót keresgélte a kasszából. Ha mindenkit kiszolgált, megnyomott egy gombot, ez jelezte a vezetőnek a felszállás befejezését. Akkor a BKV-nál létszámhiánnyal küszködtek, ezzel indokolták a kalauzok átcsoportosítását más munkakörökbe. Megjelentek a járműveken a jegylyukasztó készülékek, a trafikokban és az újságárusoknál az előre megvásárolható jegyek – mert ilyenek sem voltak a nevezetes dátum előtt, amikor egyúttal megszűntek a külön villamos- és autóbuszjegyek is, egységesen a drágább autóbuszjegyek árát kellett fizetni. Emlékeznek? 50 fillér volt a villamos vonaljegy, hetven az átszálló, egy forint ötven a busz vonaljegy, kettő az átszálló. Sokáig hiányzott a fülünkben a villamoskocsikon végighaladó csengettyű-zene és a busznál a szigorú tekintetű vagy éppen kedélyeskedő kalauz. Ma már erre is alig emlékezünk, mint ahogy arra sem, hogy volt valamikor egy új gazdasági mechanizmus, bátortalan kísérlet a tervgazdálkodás merevségét oldani egy kis piacgazdasággal – 50 éve a moszkovita pártapparátcsikok már kezdték megásni a sírját, a folyamat úgy zárult, hogy az újításokat pártoló Vályi Péter miniszterelnök-helyettes 1973-ban egy öntödei látogatáson Diósgyőrben az izzó acélfolyamba zuhant. Lökték vagy sem – máig nem tisztázott. Változások helyett a kölcsönök felvétele kezdődött meg az egyensúly fenntartásának látszata kedvéért – de ez már az a történet, amely  nem a kánikulába való. Következik tehát a tartalomjegyzék. Taksony képviselőtestületi ülése az első témánk, utána a szigetszentmiklósi városi egészségnapra látogatunk. Itt a vakáció, amelyet most a szülők szempontjából vizsgálunk meg. Végül születésnapi köszöntőt hallhatnak, amelyből megtudhatják többek között azt is, hogy mit jelent magyarul az Aries szó.

Az előttünk levő hét elején, kedden lesz a Nemzeti Összetartozás Napja. Bevezetését a rendszerváltozás után egy törvény mondta ki, az indoklásban az is elhangzott, hogy a múlton való búsulás helyett mi, magyarok, képletesen mondva fogjuk meg egymás kezét és elsősorban a jövővel törődjünk – de azért, valljuk be, nem olyan könnyű ennek szellemében eltölteni június negyedikét, mert a trianoni diktátum okozta seb igazán soha nem gyógyul be. Ami viszont Erdélyben vagy határainkon kívül másutt járva egyaránt tapasztalható: ama bizonyos december 5-e ütötte seb hála Istennek és a mostani kormánynak, begyógyult és már csak rossz emléknek számít. A nemrég megtartott EP-választás pedig arra is rávilágított, hogy a nagy többség pontosan tudja, szívében érzi, hogy van kiknek  határainkon kívül támaszt, lelki és anyagi segítséget adni, semmi szükségünk a más földrészekről hozzánk való bevándoroltatásra. Foglalkozzanak ezzel azok, akik történelmében nem volt Trianon. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Két szakmai bizottság és a képviselőtestület is ülésezett a mögöttünk hagyott héten - beszámolunk a határozatokról. Az Aries szokásos tájékoztatójában a zöldhulladék-gyűjtésről hallanak, ezután pedig egy szigetszentmiklósi kórust ért elismerésről lesz szó. Műsorunk a hónap elején szokásos programismertetővel zárul. 

Hála Istennek, az idő múlásával egyre jobban halványodnak az emlékek egy letűnt korról, de azért emlékezzünk, nehogy visszatérjen. 68 évvel ezelőtt, 1951. május 21-én a Rákosi-féle kommunista diktatúra belügyminisztériumának szűkszavú közleménye tudatta, hogy Budapestről kitelepítették a nemkívánatos elemeket. A nemesi származásúakon kívül eltávolították a háború előtti korszak nevesebb tisztségviselőit és családtagjaikat is. A megürült lakásokat, azok berendezését a párt és államapparátus munkatársai kapták meg. A kitelepítési határozatot az előző napon este tíz körül bőrkabátos ÁVÓS futár hozta, a benne foglaltak szerint másnap hajnali négy órakor jött a teherautó értünk, személyenként ötven kilogramm holmit vihettünk magunkkal, ebben benne kellett lennie három napi hideg élelemnek is. Bemeszelt ablakú vagonokba zsúfoltak össze bennünket, kisgyerekként sehogy sem értettem, miért nem lehet kinézni az ablakon. Azért örültem az útnak, mert nagyon úntam már, hogy hetek óta összecsomagolt bőröndök között élünk, bútoraink, értékeink szétosztva megbízható ismerősök között – néhai édesapám, a Magyar Távirati Iroda egykori vezetője, több kormány sajtófőnöke számított a kitelepítésre. 1958 tavaszán tudtunk egy eltartási szerződés révén ismét fővárosi lakossá válni. A politikai bélyeg szüleimen életük végéig, rajtam a rendszerváltási folyamat megkezdéséig megmaradt: úgynevezett osztályidegenek voltunk. Nekem például csak a nyolc általánost lett volna szabad elvégeznem, de sikerült becsempészni egy középiskolába. Utána az egyetemről már szó sem lehetett. A rádióba segédmunkásként vettek fel, hosszú volt az út a Vasárnapi Újság főszerkesztői posztjáig, majd a Táncsics Mihály díjig – de az már egy másik történet, most következik a tartalomjegyzék. Százhalombatta az első helyszín, itt tartott lakossági fórumot Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, interjú is készült vele. Ercsire látogatunk ezután, itt is mindig akad olyasmi, amiről érdemes beszámolni. Az Aries szokásos tájékoztatóját hallhatják a következőkben, majd egy hagyományteremtő szándékkal megrendezett kiállításra látogathatunk. Az „A szigetszentmiklósi nő” című tárlat a hónap végéig tekinthető és tekintendő meg. Végezetül május második felének rendezvényeiből hívjuk fel néhányra a figyelmet.