Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 22. kedd Móric napja van.
Határainkon innen és túl (január 26.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2025-01-26

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, hogy velem együtt emlékeznek egy korán és hirtelen eltávozott fiatal labdarúgóra. 2025 január 26-án, vasárnap kora délután, a hétfőn este 8 órakor kezdődő ismétlés idején, ezután pedig a hangos archívum segítségével bármikor közérdekű és szolgáltató magazinunk, a Mozaik XVII. évfolyamának 4. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Szigetszentmiklóson is őrzik egy tehetséges, fiatal futballista emlékét: 2004. január 24-én távozott a magasabb futballpályák valamelyikére Fehér Miklós. A Pizza Mundial alagsorában külön emlékszobát is berendeztek a tiszteletére. A korabeli beszámoló szerint a hatvanadik percben állt be cserejátékosként a portugál bajnokság fontos mérkőzésén. A szakadó esőben megrendezett találkozón Fehér nem egészségesen vállalta a játékot – náthával bajlódott már napok óta –, legalábbis a tragédia előtt saját honlapján még erről adott tájékoztatást. A hajrában gólpasszt adott csapattársának, amellyel megszerezték a vezetést. Pár másodperccel később a játékvezető sárga lapot mutatott fel a magyar válogatott támadónak – nem engedett elvégezni egy bedobást –, aki egy hamiskás félmosollyal és hajának hátra simításával nyugtázta figyelmeztetést. Fél pillanat sem telt el, Fehér megpróbált újra a játékra összpontosítani, de ekkor mintha valami történt volna vele. Megállt, fejét előre hajtotta, háta begörnyedt, kezeit térdére támasztotta, majd tehetetlenül esett hátrafelé a fűre. A két csapat játékosai azonnal körbevették, a játékvezető engedélyt adott az orvosi segítségre. Tizenöt percig állt a játék, ekkor már lehetett tudni: nagy a baj. Ott a gyepen azonnal megpróbálkoztak újraélesztésével, közben valaki elrohant a mentőért. A pályán tanácstalan játékosok voltak láthatók, néhányan a földre borulva sírtak, majd kimentek a szélre, hiszen a játékvezető félbeszakította a mérkőzést… Fehért azonnal a helyi kórházba szállították, ahol hiába küzdöttek életéért az orvosok, már nem tudtak rajta segíteni. Csapata, a portugál Benfica örökre visszavonultatta Miklós mezét, a 29-est, ezt már soha senki nem viselhet a klubnál. Nálunk, Szigetszentmiklóson működik egy Benfica-rajongói klub, berendeztek egy emlékszobát Benfica mezekkel, zászlókkal, játékosok fényképeivel, többször kint voltak a klubnál, ahonnan sok emléket és emléktárgyat hoztak haza. A Benficánál ma éppúgy őrzik Fehér Miklós emlékét, mint Szigetszentmiklóson. Ennyit bevezetőként, következik a tartalomjegyzék. Megtartották 2025 első bizottsági ülését, beszámolunk a döntésről a mind az egy napirendi pontot illetően. Sajtótájékoztatóra megyünk ezután: csütörtökön a Keleti pályaudvar úgynevezett űzleti éttermében a téma a zarándokvonatok idei indítása volt. A rendezvény háziasszonya ezúttal egy kolozsvári televíziós újságíró-kollegina volt, akit az erdélyi magyar sajtóvilágról kérdeztem. Végül Sütő András erdélyi író emlékét idézzük fel a Sütő-emlékverseny győztese segítségével. Ez a kínálat mára, tartalmas és szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Öntözőrendszert tervezel, de nem tudod, hol kezdj neki?

A Metra Kft-nél segítenek kiválasztani a kertedhez legjobban illő megoldást.

Öntözéstechnikai szaküzletükben Szigetszentmiklóson mindent megtalálsz, amire szükséged lehet.

A tervezésben szaktanácsadóik segítenek, akár helyszíni felméréssel is, és ha szükséges, kivitelező csapatot is ajánlanak.

KEDVEZMÉNY LAKIHEGY RÁDIÓ HALLGATÓK SZÁMÁRA!

Most a Metránál minden termékre 5% kedvezményt kapsz a LAKI5 kuponkóddal.

Személyesen csak mondd be a pénztárnál: LAKI5.

Üzlet címe: Szigetszentmiklóson, az Ipari Parkban, a Leshegy utca 10 szám alatt.

Webshopban pedig írd be a kuponkód mezőbe: LAKI5.

Webshop: https://webshop.metra.hu/lakihegy-radio-2026

"Metra Kft – Öntözésben otthon vagyunk."

 

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Mammográfia
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink