Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. november 07. péntek Rezső napja van.
Mozaik - elköszönés az óévtől (december 29.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2024-12-29

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha a szilveszteri előkészületek közepette is figyelnek műsorunkra – sok jó tanács hangzik majd el. 2024. december 29-én, vasárnap kora délután, az ismétléskor, hétfőn este 8 órától, ezután pedig a Lakihegy Rádió hangos archívuma jóvoltából közérdekű magazinunk, a Mozaik XVI. évfolyamának 52, azaz idei utolsó számát hallgathatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Az év utolsó napjához közeledve, összegyűjtöttem, hogy a világ más tájain milyen szokások övezik az óesztendőtől való búcsúzás napját és hol, milyen módon próbálják rabul ejteni Szerencse istenasszonyát, Fortunát a bőség és jólét biztosítása érdekében. Argentínában például a hölgyeknek rózsaszín fehérneműt kell viselniük, mert ez állítólag vonzza a szerelmet és éjfélkor jobb lábbal kell előre lépni, mert ez szerencsét hoz; az ausztrálok a zajkeltésben hisznek, ezért éjfélkor különböző edényeket és serpenyőket ütve vonulnak az utcára; Brazíliában aki teheti, lemegy az óceán partjára és hét hullámot átugrik, hogy a hét minden napján szerencséje legyen; Chilében a hölgyeknek ajánlatos kifejezetten aranysárga színű alsóneműt felvenni, ha gyermekáldást szeretnének, továbbá ha éjfélkor egy bőrönddel elszaladnak a legközelebbi sarokig és vissza, akkor nagy utazás várja őket. A Fülöp-szigeteken a modern idők jeleként nem gyertyát gyújtanak, hanem felkapcsolják az összes villanyt, hogy elijesszék az ártó szellemeket; Guatemalában pontosan éjfélkor 12 pénzérmét kell az utcára menve a hátunk mögé hajítani a szerencse érdekében.  Oroszországban a kívánságokat felírják egy papírra, majd a papírt elégetik, a hamut egy pohár pezsgőbe szórják és megisszák éjfél előtt. Puerto Ricoban az összes edényt megtöltik vízzel és éjfélkor kiöntik a bejárati ajtón. Aki épp arra jár, annak már nincs szerencséje. Törökországban a hölgyeknek piros fehérneműt illik viselni szilveszter éjjelén, szerintük az hozza meg a szerencsét, Venezuelában szintén a sárga a divat, mint Chilében.  Nálunk, Magyarországon lencsét eszünk, mert sok pénzt jelent a sok lencseszem, továbbá malacpecsenyét, mert a malac kitúrja számunkra a szerencsét.  Bármelyik szokást alkalmazták, hozzon szerencsét az egész 2025-ös esztendőben! Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Először Szalkay László református lelkész beszél arról, hogy mostani, cseppet sem szilveszteri hangulatú világunkban vajon tudunk-e még ünnepelni? Akár tudunk, akár nem, arra azért ügyeljünk, hogy milyen fogadalmat teszünk szilveszter éjjelén, ha úgy hozza a hangulat. Gondoljunk időben arra, hogy illik betartani, amit megfogadtunk, máskülönben egész évben hallgathatjuk a megjegyzéseket. Az év kezdete, azaz január első reggele nem mindenkinek indul könnyen – egy kis segítséget kaphatnak a gyógyuláshoz, értve ezalatt azt is, ha esetleg valamilyen meghűléssel küzdenének. Vannak italok, amelyek sokkal több esetben gyógyítanak, mint gondolnánk. És, ha már az italokról van szó: vannak, akiknek szilveszter éjjelén is fokozottan vigyázniuk kell magukra. Ők is kapnak jó ötleteket, tanácsokat a dietetikustól. Ez a mai kínálat, hasznos és szórakoztató rádiózást kívánok és azt, hogy a 2025-ös esztendő múlja felül minden hallgatónk számára 2024-et!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Az Újház Tökölben szinte minden kapható, ami az építkezéshez, felújításhoz kellhet!

 Újház Tököl és Szigetcsép között.  

info@baustar98kft.hu

https://www.baustar98kft.hu/

https://www.facebook.com/baustar98kft

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink