Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. április 28. hétfő Valéria napja van.
Múlt, jelen, jövő (január 19.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2025-01-19

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm,  ha egyaránt figyelik műsorunkat azok is, akik részt vettek a miklósi nagy sikerű újévi gálakoncerten és azok is, akik már nem kaptak rá jegyet. 2025. január 19-én, vasárnap kora délután, az ismétléskor, hétfőn este 8 órától, ezután pedig a hangos archívum segítségével bármikor közérdekű és szolgáltató magazinunk, a Mozaik XVII. évfolyamának 3. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Az előttünk lev ő héten szerdán, január 22-én ünnepeljük 1989 óta a Magyar Kultúra napját. Azért erre esett a választás, mert a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát.  Itt emlékezem meg vitéz Somogyváry Gyuláról is, mert Szigewtszentmiklóson 2018-as alapítása óta ezen a napon adják át a városi ünnepség keretében a képviselőtestület döntése értelmében a közművelődésért sokat tett kiválasztottnak a Somogyváry Gyula díjat. Büszke vagyok rá, hogy elsőként én kaptam meg. Vitéz Somogyváry Gyula, írói nevén Gyula diák 1895. április 21-én született Őrvidéken, a Győr-Sopron vármegyei Fülesen, amely ma Nikitsch-en.  Első írása már 13 éves korában megjelent egy vidéki lapban. Tanulmányai befejeztével színházi és irodalmi hírlapíróként kezdett el tevékenykedni 1914-ben. Önkéntesként három évet szolgált az első világháborúban, betegség miatt szerelt le 1918-ban főhadnagyi rangban. Az 1920-as évek elején megjelent verseiből Isten és haza iránti szeretete árad, lírája a legmagyarabb érzelmű költőink közé emelte. Trianont elutasító, forró hangú verseivel vált országosan ismertté, majd húsz éven keresztül regényeinek sorozatával lett népszerű író. 1920-ban az MTI vidéki osztályának vezetője lett, 1928-tól a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. Irodalmi igazgatója. Tőle származik a hangjáték elnevezés, 1927-ben mutatták be az általa írt és rendezett, Hazatérés című, első magyar hangjátékot. Nevezetesek voltak újévi rádióbeszédei. 1935-ben a csornai körzet országgyűlési képviselőjévé választották. Kassa visszacsatolása után megszervezte és megszólaltatta az új kassai magyar rádiót. Nem szerette a németeket, szidta Hitlert, de félt a bolsevizmustól is. Két nappal Magyarország német megszállása után letartóztatták él Mauthausenbe vitték. 1945-ben térhetett haza, de a kommunista rendszer személyét teljesen elszigetelte, nyugdíját a Rádiótól megvonták, leányát koholt vádak alapján tíz esztendei Gulágra ítélték, fiát hadifogolyként a Szovjetunióban tartották. 1950-ben  az Ávó letartóztatta és Kistarcsára internálta. 1953. február 12-én a budapesti Mosonyi utcai rabkórzázban haált meg, hivatalosan szívrohamban – ezt mondták azokra, akiket az ÁVÓ vallatás közben agyonvert.  A Rádió Bródy Sándor utcai falán egy emléktáblán sokáig olvasható volt hitvallása, idézem:S most hordom szét, hűséges szolgamód / A magyar dalt, a tudást és a szót, / hogy akit sorsa szétszórt, szétzavart, / Eggyé forrasszak minden szál magyart.” Ma már nincs meg sem az emléktábla, sem az ott működött Rádió. Könyvei a rendszerváltás óta jelenhetnek meg ismét, Elsőként és azóta is egyetlenként az Auktor kiadó adta ki teljes életművét. A városi könyvtárban természeteasen megtalálhatók a Somogyváry-kötetek. Szigetszentmiklóson, a Kis-Duna partján családi nyaralója volt, falán ma emléktábla hirdeti nevét. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék.  Először Bóna Zoltán országgyűlési képviselőt hallják 2024-ről és 2025-ről, majd az újévi gálakoncertre látogatunk, az interjúban a Duna Szimfonikus Zenekart ismerhetik meg. Végül a Somogyváry Gyula díj idei kitüntetettje a műsor vendége. Ez a kínálatunk, hasznos és szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink