Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. július 18. szombat Frigyes napja van.
Közérdekű és szolgáltató magazin 2023. június 18.
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2023-06-18

Köszöntöm valamennyi kedves hallgatónkat, ilyenkor nyáridőben is érdemes ránk figyelni kora reggeltől késő estig. 2023. június 18-án, vasárnap kora délután és az ismétléskor, hétfőn este 20 órától közérdekű és szolgáltató magazinunk, a Mozaik XV. évfolyamának 24. száma szól a hangszórókból, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Kicsivel már magunk mögött hagytuk, de utólag is fontos megemlíteni június 16-át, azt a napot, amely egy új korszak hajnala lehetett volna – de éppen, hogy elkezdett felkelni a nap, máris beborult az ég. Gyönyörű és nagyon kifejező magyar nyelvünk pontosan jelzi, milyen vegyes a megítélés. Abban mindenki egyetért, hogy Nagy Imre egykori miniszterelnök újratemetése volt ezen a napon – de ezzel vége is az összhangnak. A sajtóban először a rendszerváltás kifejezést használták, majd, miután kiderült, hogy az előző rendszer sok haszonélvezője továbbra is hatalmi helyzetben maradt, tehát nem lehetett szó a politikai-gazdasági történéseket irányító felső társadalmi réteg átfogó cseréjéről, a rendszerváltozás lett az elnevezés. Néhai Wittner Mária 56-os halálraítélt dobta be a köztudatba egy interjúban a gengszterváltás kifejezést, azután jöttek a különféle a körülírások – szerintem az fejezte ki a legjobban a lényeget, amikor sokan így mondták: a rendszerváltási folyamat kezdete. Az Antall-kormány idején próbálták különféle rendezvényekkel ünnepélyessé tenni a napot, de az akkori budapesti főpolgármester, Demszky Gábor és a túlnyomó részben balliberális kézben levő sajtó valósággal agyonhallgatta a kezdeményezést, ezért érdektelenségbe fulladt, utána pedig a Horn-Kuncze kormány érthető módon nem népszerűsítette a fontos napot. Ma már azok, akik egyáltalán felidézik emlékeiket erről az egyeseknek gyászos, másoknak ígéretes évfordulóról, egyszerűen a dátumot említik: június 16-a. Bízom benne, hogy minél rövidebb idő alatt eljutunk a helyes és teljes értékeléshez, nem kell semmiféle folyamat lezárását emlegetnünk, mert már túl leszünk rajta. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. A Mozaikot ma kevés, de annál fontosabb darab alkotja: először a közeledő Summerfest a téma. Az egyik alapító-főszervező, Budai Gábor előbb általános tudnivalókat ismertet, majd a gyerekek rendezvénysorozatát részletezi, mert az idén is kiemelten gondoltak az ifjabbakra. Ezután pedig a felnőtt közönség részére megszervezett programok leírása következik. Itt, a bevezetőben csak annyit, hogy augusztus 15-én kezdődik a Summerfest, érdemes tehát a nyári program összeállításánál ezt az időpontot is figyelembe venni. Egy különleges tanévzáróról, egyben vizsgaelőadásról szól a következő interjú: ifj. Nádasdy András osztályfőnök és Hábencius György zeneszerző mondja el a többit. Komorabb téma következik ezután: a múlt héten az elf bar-ról, erről az alattomosan nagyon veszélyes új szenvedélyről volt szó, ma pedig a kábítószer következik, mindkettő fokozottan hódít a vakáció idején. Terjesztés, vásárlás, birtoklás, használat – minden büntetendő a jogszabályok értelmében, azon túl, hogy ki-ki saját magát is tönkre teszi néhány, átmenetileg kellemesnek érzett perc kedvéért. Ez a mai kínálat, tartalmas és szórakoztató rádiózást kívánok mindenkinek a vételkörzetünkben!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Öntözőrendszert tervezel, de nem tudod, hol kezdj neki?

A Metra Kft-nél segítenek kiválasztani a kertedhez legjobban illő megoldást.

Öntözéstechnikai szaküzletükben Szigetszentmiklóson mindent megtalálsz, amire szükséged lehet.

A tervezésben szaktanácsadóik segítenek, akár helyszíni felméréssel is, és ha szükséges, kivitelező csapatot is ajánlanak.

KEDVEZMÉNY LAKIHEGY RÁDIÓ HALLGATÓK SZÁMÁRA!

Most a Metránál minden termékre 5% kedvezményt kapsz a LAKI5 kuponkóddal.

Személyesen csak mondd be a pénztárnál: LAKI5.

Üzlet címe: Szigetszentmiklóson, az Ipari Parkban, a Leshegy utca 10 szám alatt.

Webshopban pedig írd be a kuponkód mezőbe: LAKI5.

Webshop: https://webshop.metra.hu/lakihegy-radio-2026

"Metra Kft – Öntözésben otthon vagyunk."

 

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink