Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 29. péntek Gedeon napja van.
Gyerekek Summerfestje 
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Gyerekek Summerfestje 
Elválasztó

Közönségnevelés céllal indult a gyermekek Summerfestje.

Ezt mondta el rádiónknak Budai Gábor, a Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatóhelyettese és egyben a Summerfest egyik alapító tagja. Hozzátette, augusztus 15-19-ig minden nap, délután 4 órától várják a családokat, ahol a gyermekek különböző előadásokon, kézműves foglalkozásokon és népi játékokon vehetnek részt. Kiemelte, egyrészt fontos az, hogy minőségi szórakozást nyújtsanak a fiataloknak, másrészt az, hogy rendszeres fesztivállátogatókat neveljenek belőlük. Budai Gábor hozzátette, amikor a családok ellátogatnak a délutáni gyermekeknek szóló programokra és a szülők beszélgetnek az esti programokról is, akkor egyre gyakrabban előfordul, hogy kedvet kapnak egy-egy előadáshoz és helyben megvásárolják a jegyeket a summerfest valamelyik programjára.

A Mozaik című műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:

http://lakihegyradio.hu/hir/kevesbe-zsufolt-honap

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Szigethalmon várja kistestű és nagytestű kutyusokat a Szimona kutyakozmetika teljes körű kozmetikára, és ultrahangos (altatás nélküli) fogkőeltávolításra.

Kutyusok mellett cicák és nyuszik teljes körű kozmetikáját is vállalják.

Cím: 2315 Szigethalom Tompa Mihály u. 1.

Honlap: https://akutyakozmetikus.hu/

Szimona kutyakozmetika...ahol a varázslat születik.

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink