Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 23. szerda Tekla napja van.
Kevésbé zsúfolt hónap 
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Kevésbé zsúfolt hónap 
Elválasztó

Júliusban főként a táboroztatás zajlik.

2022/07/19 - 09:16

A szigetszentmiklósi Városi Könyvtár és Közösségi Házban idén nyáron sem áll meg a munka, mondta el rádiónknak Lázár Gergő, az intézmény igazgatója. Hozzátette, július 4-től 8-ig zajlott a saját szervezésű kerámia-kézműves napközis táboruk, illetve ezen kívül mások által szervezett táborok is vannak az intézményben ebben a hónapban. Kiemelte, az épület ügyeleti nyitva tartással várja a vendégeit, sőt idén a könyvtárat is mindösszesen 1 hétre kell mellőzniük az olvasni vágyóknak, amikor az Ablakot nyitunk a világra szolgáltatást sem lehet majd igénybe venni. Lázár Gergő hozzátette, amellett, hogy működik a könyvtár és zajlanak a táboroztatások, már a jövőre is gondolnak, mint például az augusztusi Summerfestre, de akár már későbbi programok előkészületein is dolgoznak júliusban.

A Mozaik című műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Öntözőrendszert tervezel, de nem tudod, hol kezdj neki?

A Metra Kft-nél segítenek kiválasztani a kertedhez legjobban illő megoldást.

Öntözéstechnikai szaküzletükben Szigetszentmiklóson mindent megtalálsz, amire szükséged lehet.

A tervezésben szaktanácsadóik segítenek, akár helyszíni felméréssel is, és ha szükséges, kivitelező csapatot is ajánlanak.

KEDVEZMÉNY LAKIHEGY RÁDIÓ HALLGATÓK SZÁMÁRA!

Most a Metránál minden termékre 5% kedvezményt kapsz a LAKI5 kuponkóddal.

Személyesen csak mondd be a pénztárnál: LAKI5.

Üzlet címe: Szigetszentmiklóson, az Ipari Parkban, a Leshegy utca 10 szám alatt.

Webshopban pedig írd be a kuponkód mezőbe: LAKI5.

Webshop: https://webshop.metra.hu/lakihegy-radio-2026

"Metra Kft – Öntözésben otthon vagyunk."

 

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink