Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. augusztus 14. péntek Marcell napja van.
Tököltől Trianonig (május 31.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2026-05-31

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha velem együtt köszöntik a vasárnapi ünnepelteket. 2025. május 25-én kora délután, a hétfő este 8 órakor kezdődő ismétlés idején, ezen kívül pedig a hangos archívum jóvoltából bármikor közérdekű magazinunk, a Mozaik XVIII. évfolyamának 22. számát hallgathatják meg, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Május 31-e, azaz a hónap utolsó vasárnapja a Gyermeknap, az ENSZ 1954-ben hozott határozata nyomán. Az ünnep célja, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és az egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről. Kissé brosúra-ízű a mondat, de hát annak idején így fogalmazták meg.  Magyarországon először 1931-ben tartották meg, akkor Gyermekek Hetét szerveztek.  1950 óta már csak egy nap, általában május utolsó vasárnapja, amikor a felnőttek mindenütt különféle játékos rendezvényeket szerveznek részben saját maguk, részben a kisebbek szórakoztatására. Most vasárnap és a hét minden napján ne csak óvjuk és vigyázzuk gyermekeinket, hanem gondoljunk arra is, hogy repülnek az évek és hipp-hopp, máris felnőttekké váltak, tehát addig élvezzük mi, szülők és nagyszülők utódaink gyermekkorát, amíg erre lehetőségünk van. Az előttünk levő héten tartjuk a Nemzeti Összetartozás Napját – június 4-én, csütörtökön a trianoni diktátum kényszerű aláírására is emlékezünk. A magyarság szétszóratott ugyan a világban, de a különböző országokban élők között mindig akadnak, akik felhívják a könnyen felejtők figyelmét is a fájó emlékekre. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Három szomszédos önkormányzat képviselőtestületi döntéseiről számolunk be: Tökölön, Taksonyban és Dunavarsányban is fontos határozatokat hoztak, tárgyaltak többek között egy olyan tervezett útlezárásról, amely az egész térség közlekedését felboríthatja. Kellemesebb téma is akad: megismerhetik a közeledő Summerfest szigetszentmiklósi eseményeit. Műsorunk végén a történelemé a főszerep: június 4-re emlékezünk. Ez a kínálat, tartalmas és szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Öntözőrendszert tervezel, de nem tudod, hol kezdj neki?

A Metra Kft-nél segítenek kiválasztani a kertedhez legjobban illő megoldást.

Öntözéstechnikai szaküzletükben Szigetszentmiklóson mindent megtalálsz, amire szükséged lehet.

A tervezésben szaktanácsadóik segítenek, akár helyszíni felméréssel is, és ha szükséges, kivitelező csapatot is ajánlanak.

KEDVEZMÉNY LAKIHEGY RÁDIÓ HALLGATÓK SZÁMÁRA!

Most a Metránál minden termékre 5% kedvezményt kapsz a LAKI5 kuponkóddal.

Személyesen csak mondd be a pénztárnál: LAKI5.

Üzlet címe: Szigetszentmiklóson, az Ipari Parkban, a Leshegy utca 10 szám alatt.

Webshopban pedig írd be a kuponkód mezőbe: LAKI5.

Webshop: https://webshop.metra.hu/lakihegy-radio-2026

"Metra Kft – Öntözésben otthon vagyunk."

 

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink