A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.


Dupla teltházas koncertet adott a Kolompos együttes Szigetszentmiklóson.

November 4-én a Városi Könyvtár és Közösségi Házban délután 3 órakor és 5 órakor adtak koncertet, a két időpontra összesen 300 vendég érkezett, mondta el rádiónknak Lázár Gergő, az intézmény igazgatója. Hozzátette, a korábbi évek megszokott menetrendje szerint, idén is lehetősége volt a gyerekeknek kézműves foglalkozásokon és táncházon is részt venni, valamint a Német Nemzetiségi Klub ismét étellel és itallal kedveskedett a résztvevőknek. Kiemelte,, a kézműves foglalkozáson a gyermekek lámpást készíthettek vagy akár otthonról is hozhattak magukkal, este fél 7-kor pedig az egész napos program zárásaként a családok elindultak a Márton napi lámpás felvonulásra.


A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.
Az Újház Tökölben szinte minden kapható, ami az építkezéshez, felújításhoz kellhet!
Újház Tököl és Szigetcsép között.
Nálunk jó kezekben van!
Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!
Szakképzett, és tapasztalt kollégák.
Többszáz elégedett páciens!
Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!
Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon