Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. október 13. kedd Kálmán napja van.
Költségvetés 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Elfogadták a Fidesz-KDNP módosító indítványait.

2023/03/09 - 14:13

Dr. Vántsa Botond, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője rádiónknak elmondta, ebben az évben először volt arra példa, hogy a frakció által javasolt módosítások többségét beépítették a költségvetésbe. Hozzátette, ennek a megtárgyalása mind a bizottsági, mind pedig a képviselő-testületi ülésen az egyik legfontosabb feladat az évben, hiszen ilyenkor tudják megvitatni azt, hogy milyen működési és fejlesztési célok valósuljanak meg. A legfontosabb a 2023-as költségvetésben is az volt, hogy tovább tudjon fejlődni Szigetszentmiklós, emelte ki a frakcióvezető. A 14 módosító javaslat közé tartozik az egyházak támogatottsági összegének megemelése, új gyalogátkelőhely létesítése, valamint egy beruházási alap létrehozása, tette hozzá Dr. Vántsa Botond.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!

A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.

Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.

- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia

A Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?

További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631

Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink