Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. szeptember 11. csütörtök Teodóra napja van.
Taksony-nap 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Elismerések találtak gazdára.

A hagyományoknak megfelelően az idei esztendőben is megtartották a Taksony-napot. Az önkormányzat a település névadójára emlékezve rendezett ünnepséget november 29-én, kedden. A program a Fő úti Taksony-szobor megkoszorúzásával kezdődött és a művelődési ház színháztermében folytatódott. Az ünnepségen Kreisz László polgármester és Pánczél Károly, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte a megjelenteket, egyúttal az esemény főszereplőit. Évek óta ezen alkalommal adják át a település köztiszteletben álló polgárainak az önkormányzat által létrehozott kitüntetéseket. A jelöltek személyéről szokás szerint a település lakossága dönthetett.  Wágner Mátyásné, a Tájház őrzője Érdemes Polgár címben részesült - a harminc évet felölelő hagyományőrző tevékenységéért. Galambos Andrásné, egykori óvodavezető, képviselő, jelenleg a nemzetiségi önkormányzat elnökhelyettese eddigi pályafutása elismeréseként Életműdíjat vehetett át az eseményen. A műsort az Octovoice Énekegyüttes színesítette előadásával, valamint a Taksonyi Duna-menti Fiatal Svábok Egyesületének táncosai is színpadra álltak, akik az esemény zárásaképpen táncba hívták a kitüntetetteket. 

 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink