Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. október 13. kedd Kálmán napja van.
Vissza nem térő alkalmak 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Kivételes előadásokat tekinthetnek meg a szigetszentmiklósiak.

2022/07/19 - 11:21

Az idei Summerfest utolsó előtti napján, augusztus 19-én az Ásó, kapa, nagyharang című előadást tekintheti meg a közönség, melyben a Kárpát-medence legszebb irodalmi szokásait, viseleteit és autentikus táncait egyfelvonásos táncjátékba szerkesztve viszi színpadra 200 táncos és zenész. Lázár Gergő, az eseményt szervező Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatója rádiónknak elmondta, ez egy különleges és egyedülálló alkalom lesz, hiszen ebben az évben csupán 6 alkalommal látható ez a színdarab, melyek közül az egyik a szigetszentmiklósi Summerfest keretében valósulhat meg. Lázár Gergő hozzátette, a tradicionális cigány tánckultúrát mutatja be a Fitos Dezső Társulat Taven baxtale! – Legyetek szerencsések! című műsora, amelyet augusztus 17-én, a szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban a Summerfest keretében tekinthetnek meg az érdeklődők, mely szintén egy különleges alkalom lesz.

A Mozaik című műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:

http://lakihegyradio.hu/hir/kevesbe-zsufolt-honap

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink