Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. október 13. kedd Kálmán napja van.
Jazzkívánságműsor 2. felvonás 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Folytatódik a Sárik Péter Trió sikersorozata.

2022/05/13 - 12:12

Május 27-én ismét Szigetszentmiklósra érkezik a Sárik Péter Trió és Falusi Mariann, amire akkora volt az érdeklődés, hogy már május elején minden jegy elkelt. Szegedi Zsuzsa, az esemény szervezője rádiónknak adott interjújában elmondta, ezen a koncerten ismét magyar slágerek jazzes feldolgozásai lesznek hallhatóak, és ismét Falusi Mariann énekel majd. Hozzátette, a jazzkívánságműsor koncertek 2010-ben indultak és a közönség bármilyen műfajú dalt kérhetett, a Trió pedig eljátszotta a saját stílusában.

A közönség véleményére kíváncsiak. A koncertsorozat legjobban sikerült darabjaiból már négy CD jelent meg, az első 2014-ben Fonogram-díjat kapott mint „ Az év jazz felvétele”, a másodikat pedig 2016-ban jelölték ugyanerre az elismerésre. Szegedi Zsuzsa hozzátette, jazzkívánságműsorok alkalmával a résztvevők állíthatták össze, hogy milyen dalokat szeretnének hallani.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!

A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.

Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.

- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia

A Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?

További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631

Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink