Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. augusztus 31. hétfő Erika napja van.
Már Dunaharasztinak is van értéktára
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Bele is került több minden. 

2022/04/29 - 10:16

A városi képviselő-testület legutóbbi ülésén létrehozta a települési értéktárat. Ezzel együtt megválasztották az azt gondozó bizottságot is, amelynek tagjai az elnök Gáll Sándor mellett Hajdu Zsolt és Lehel Endre. Első körben az értéktárba került a többi között a Laffert-kúria, Baktay Ervin – indológus és orientalista, Las Torres Béla – olimpikon, világbajnok, a Baktay Kortárs Művészeti Galéria, Dr. Pósta Sándor – olimpiai bajnok, a Kis-Duna úszóláp és természetvédelmi terület, a helyi Hősök tere, a Földvári kastély, valamint Kerekes Anna festőművész grafikai munkássága.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!

Bornegyed - Budafok-Tétény

Facebook

Porsche Inter Auto Hungaria

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink