Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. október 13. kedd Kálmán napja van.
Filmek
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

3D filmvetítés lesz Szigetszentmiklóson.

2022/04/27 - 07:45

Április 28-án, csütörtökön a Városi Könyvtár és Közösségi Házban a Föld Napja alkalmából természetfilmeket vetítenek, melyeket 3D-s szemüvegen keresztül élvezhetnek a nézők. Lázár Gergő, az intézmény igazgatója rádiónknak elmondta, a filmek elsődlegesen hazai tájakra barangolják el a résztvevőket, például a Balatonhoz, a Tisza-tóhoz, Hortobágyra vagy Gemencre. Hozzátette, ezt követően a Velencei-lagúna lesz látható a vásznon, és Velence szűk csatornáin egy gondolázással fejeződik be a körút. Az igazgató kiemelte, a jegyek korlátozott számban állnak rendelkezésre erre a filmvetítésre.

Hagyományos filmet is vetítenek. Lázár Gergő hozzátette, április 29-én egy újabb filmet tekinthetnek meg a szigetszentmiklósiak a Városi Könyvtár és Közösségi Házban, azonban ezt már nem háromdimenziós technológia segítségével. A Genezis című magyar drámát vetítik ezen a napon, ahol Bogdán Árpád, rendező és forgatókönyvíró lesz a vendég.

A Mozaik című műsorban készített teljes interjú az alábbi linken meghallgatható:

http://lakihegyradio.hu/hir/ujra-megnyilt

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!

A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.

Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.

- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia

A Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?

További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631

Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.

Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.

Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.

Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.

https://www.xtravel.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink