A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!
Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!
További információ: wtuzep.hu
Minőség, megbízhatóság, Witzing


Megújul a Kis-Duna partja.

Szigetszentmiklós Város Képviselő-testülete arról döntött, hogy felkéri a Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. taggyűlését, hogy a „Helyi és térségi turizmusfejlesztés” pályázati felhívásra a szigetszentmiklósi Duna-part fejlesztésére vonatkozóan nyújtson be pályázatot. Nagy János, polgármester rádiónknak elmondta, a pályázat részét képező Projekt Előkészítő Tanulmány elkészítésére külső szakértőt bízott meg a TDM, a pályázat elnyerése esetén pedig sikerdíj illeti meg a tanulmány készítőjét. Hozzátette, önerőből nem tudják biztosítani a sikerdíj pénzügyi fedezetét, ezért kérelemmel fordultak az önkormányzathoz, hogy nyújtson forrást a felmerült kiadás teljesítéséhez addig, amíg a támogatási előleget nem kapják meg. Kiemelte, régi vágya a szigetszentmiklósiaknak az, hogy megújuljon a Kis-Duna partja, így a pályázati úton elnyert fejlesztések mellett, igyekeznek a továbbiakban is minél több területét megszépíteni a Kis-Duna partjának.
Kép forrása: wikipedia.hu


A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!
Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!
További információ: wtuzep.hu
Minőség, megbízhatóság, Witzing
Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.
Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.
A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.
Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.
Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.
Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.
Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!
A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.
Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.
- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia
A Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?
További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631
Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon