Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 29. péntek Gedeon napja van.
Dunaharaszti gyanúsított
Elválasztó
Hírek » Dunaharaszti » Dunaharaszti gyanúsított
Elválasztó

Súlyos ügy. 

Tizenöt embert gyanúsítanak abban a nyomozásban, amelyet egy nagykőrösi tanyán tartott kutyaviadalok miatt indítottak - ismertette a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken a police.hu oldalon. Azt írták, hogy tiltott állatviadal szervezése bűntettének gyanúja miatt még 2020 decemberében négy férfit fogtak el a nagykőrösi kutyaviadalokkal kapcsolatban. A gyanúsítottak között van a többi között dunaharaszti lakos is. A legtöbbjüknek tiltott állatviadal szervezése, valamint állatkínzás miatt kell felelnie, de van köztük olyan is, akit ezeken felül meggyanúsítottak gerinces állat tiltott állatviadal céljából történő tenyésztésével, lőfegyverrel visszaéléssel, illetve kiskorú veszélyeztetésével. Az ügyben 159 bűncselekmény szerepel - hívták fel a figyelmet. A társaság több tagjáról kiderült, hogy évek óta foglalkozik amerikai staffordshire terrier kutyafajtákkal, kimondottan azzal a céllal tenyésztve őket, hogy állatviadalokon indulhassanak. A kutyák összecsapásait egymás között leszervezve, az egyes kutyák győzelmére fogadva, közönség előtt bonyolították le. A fogadásokból befolyt összegeken túl anyagi hasznot húztak abból is, hogy a sok viadalt nyerő, egyre agresszívebb ebeket egymással pároztatták, és a kölyköket az állatviadalokkal érintettek körén belül értékesítették - írták. A nyomozók száz kutyát foglaltak le, és egyikük sem volt idősebb ötévesnél. Így vélelmezhető, hogy a korosabb, harcra alkalmatlan állatokat vagy nem tartották meg, vagy a viadalokon elpusztultak - közölték.

 fotó: Pest Megyei Főügyészség

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Nem kell Olaszországig menned a hamisítatlan itáliai ízekért!

Kóstold meg Te is az ételeiket, házhozszállítással vagy elvitellel!  

facebook.com/MisiKemencéjePizza

https://misikemenceje.hu/

Szigethalmon várja kistestű és nagytestű kutyusokat a Szimona kutyakozmetika teljes körű kozmetikára, és ultrahangos (altatás nélküli) fogkőeltávolításra.

Kutyusok mellett cicák és nyuszik teljes körű kozmetikáját is vállalják.

Cím: 2315 Szigethalom Tompa Mihály u. 1.

Honlap: https://akutyakozmetikus.hu/

Szimona kutyakozmetika...ahol a varázslat születik.

ÁLOMFÜRDŐSZOBA ÁLOMÁRON!

Csempék és padlólapok már 1500 Ft-tól,

Laminált padló már 2990 Ft-tól,

Zuhanytálca már 5000 Ft-tól.

Pontos részletek a www.kiarusitas.info

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink