Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha velem együtt emlékeznek Kovács Bélára és a többi áldozatra. 2025 február 23-án, vasárnap kora délután, a hétfőn este nyolc órakor kezdődő ismétlés idején, ezután pedigahangos archívumunk segítségével bármikor közérdekű magazinunk, a Mozaik XVII. évfolyamának 8. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében minden évben február 25-én tartják A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJÁt. 1947-ben ezen a napon Kovács Bélát, a kommunisták legerősebb választási és politikai ellenfele, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, mentelmi joggal rendelkező országgyűlési képviselőt a szovjet megszálló hatóságok se szó, se beszéd elhurcolták és több, mint 8 esztendőn keresztül börtönben tartották. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság többi résztvevője emiatt sem szólt egy árva szót sem, mint ahogy a többi elhurcolt érdekében sem. A második világháború során közel 700 ezer magyar állampolgár került szovjet fogságba, több mint egyharmaduk kényszermunkára hurcolt civil volt, akiket koholt vádak alapján zártak a GULAG táborokba. A sokmilliós gulág-börtönvilág teljes kiépítése Sztálin nevéhez fűződik, a világot állítólagosan megrengető dicsőséges szovjet fejlődés az ingyenes kényszermunkán alapult évtizedeken keresztül. A náci koncentrációs táborokra az ötletet és a mintát innen vette a rövid ideig volt szövetséges, Hitler. Bár a harcoknak már jóval korábban vége volt, a szovjet gulágokból csak 1955-ben engedték haza az utolsó nagy fogolycsapatot, bár volt olyan is, akire hosszas kutatómunka után 2000-ben találtak rá egy elmegyógyintézetben és hozhatták haza Magyarországra. A mostoha bánásmód és a rossz életkörülmények következtében több mint 200 ezer magyar halt meg, sokan nyugszanak ma is egy jeltelen temetőben a sok ezer közül valamelyik munkatábor közelében Oroszországtól Kazahsztánig. A szovjet kommunista rendszer halálos áldozatainak számát a kutatók összességében 140 millióra becsülik. Mindannyiukra emlékezünk február 25-én. Ennyit bevezetőként, következik a tartalomjegyzék. A mögöttünk hagyott héten üléseztek a szigetszentmiklósi képviselőtestület szakmai bizottságai. Mindenütt napirendi pont volt a 2025. évi költségvetés (a törvény szerint a kiadások és bevételek egyenlőségét biztosító) tervezetének a polgármester által beterjesztett változata, ezt mindenütt elutasították. Egységes volt a bizottságok állásfoglalása: sehol nem támogatták az elbocsátások tervét, a cafetéria megnyirbálását vagy a városi fejlesztések elmaradását. A többit meghallgathatják a beszámolókban. A tervek szerint február 27-én lesz a következő testületi ülés, amelyen már döntést kell(ene) hozni a végleges költségvetésről. Egy héttel ezelőtt a Pest Vármegyei Gyógyszerész Kamara elnöke volt a műsor vendége – ezen a héten a beszélgetés második része következik. Szó lesz például arról, hogy mi történik, ha nem megfelelően működik egy gyógyszertár. Ennyi a kínálatunk, hasznos tudnivalókkal szolgáló és szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!
FOTÓKIDOLGOZÁS
Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.
FOTÓKÖNYV KÉSZÍTÉS
Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.
FOTÓS NAPTÁR
A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.
FALI DEKORÁCIÓ
Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.
FÉNYKÉPES AJÁNDÉK
Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.
EGYEDI PÓLÓ KÉSZÍTÉSE
Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.
EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK
- Igazolványkép készítés
- Fénymásolás
- Nyomtatás
- Matrica készítés autóra, táblára, falra






Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon









