Sok helyen azt hallani, hogy nemcsak a beköszöntött tél, a zimankós időjárás, hanem a járvány miatt is átcsoportosítanak beruházásokat, későbbre halasztják különféle munkálatok elkezdését. Van olyan terület is, ahol nem lehet késlekedni – ilyen a közlekedés. Egyre több autó rója az utakat, egyre nagyobb a forgalom, az utak viszont maguktól nem szélesednek nem újulnak meg, hanem egyre kevésbé képesek kiszolgálni az igényeket. Az 51-es és az 510-es út jó példa minderre: mindkettőn egyre nagyobb a forgalom. Az 510-est sokan menekülő útvonalnak is használják: ha például egy baleset vagy más ok miatt az M0-áson dugó keletkezik, amely visszaduzzad az 51-esre – ha időben tudomást szereznek róla, például vezetés közben rádiónk közlekedési híreit hallgatják, akkor az 510-es úton próbálják elérni a fővárost. Taksonyban ilyenkor folyamatossá válik a kocsisor, hiszen ez az út a település főutcája. Régóta esedékes már a felújítás – most megszületett erről a kormánydöntés. Egy másik beruházás is megkezdődik rövidesen: az 51-es úton körforgalmat építenek a balesetveszélyes Taksony-Bugyi mostani kereszteződés helyére. Mai műsorunkban a két közlekedési változás háttere a téma két vendégünkkel, Pánczél Károly országgyűlési képviselővel és Kreisz László taksonyi polgármesterrel. Jöjjenek velem, induljunk el együtt a tervek megismerése érdekében – ne féljenek, most biztosan nem akadályoz bennünket sem dugó, sem baleset.
Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.
Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!