Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. szeptember 08. hétfő Mária napja van.
Magnó-mentés Majosházán (szeptember 3.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2025-09-03

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, hogy ezekben a folyton változó időkben is figyelik műsorunkat. 2025. szeptember 3-án, szerdán este, a szombaton 14 órakor kezdődő ismétléskor, valamint hangos archívumunkból kikeresve bármikor a térség érdekességeiről szóló gondolatcserélő műsorunk, a Sziget Szelet XVII. évfolyamának 36. számát hallgathatják meg, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Ahogy mondani szokás, még a vízcsapból is az folyik, hogy milyen feltételekkel lehet a saját lakás megvételéhez vagy megépíttetéséhez szükséges kölcsönt felvenni. Nálunk nem erről lesz szó, de mégis kapcsolódik a lehetőségekhez. Az új lakás ugyanis költözéssel jár, ami sokszor egyfajta selejtezést is jelent: mit vigyünk magunkkal az új lakásba és mit dobjunk ki. Ebben szeretnénk segíteni   magunk módján, rögtön kiderül, hogyan.  A szó elrepül – tartja a régi mondás első fele, ezért amióta rádiózás a rádiózás, azóta társul hozzá a hangrögzítés, tehát a visszahallgathatóság műszaki tudománya. A hanglemez után a magnetofon következett a fejlődésben – mindkettő nagy utat járt be. Mint rádiós, a magnók tökéletesedését kísérhettem figyelemmel – jó példa erre, hogy a 70-es évek legelején a Magyar Rádióban többnyire 12-14-kilogrammos riportermagnók voltak, ezeket cipeltük a vállunkon, ma már néhány dekás, apró digitális eszközökkel dolgozunk.  A hajdani munkaeszközöm párját viszontláthattam egy magán-magnógyűjteményben, sok más, ma már muzeális készülék társaságában. Majosházán, Vörös Péter családi házának egyik szobájában létezik ez a becses gyűjtemény, amelynek darabjai a mostani idősebbek fiatal korának mindennapjaihoz tartoztak, mára viszont már csak nézni és hallgatni valók. A falakon körbefutó polcok, a polcokon pedig szalagos és kazettás magnetofonok, amelyek a maguk idejében nagy becsben álltak. Valamirevaló házibuli szervezésekor az első és legfontosabb teendő a magnó és a kellő mennyiségű, divatos zenei felvétel biztosítása volt, a többi teendő utána következett. Nem részletezem tovább: egy magnógyűjtemény vagy magnómúzeum megtekintése sokunk számára olyan, mint a régi, nagyon kedves ismerősökkel való örömteli találkozás, és az emlékeinkből olyan, rég elfeledett kifejezések bukkannak elő, mint Uher, Grundig, Telefunken, vagy Délutáni Randevú, rövid hullám, zavarás, Szabad Európa. Olyan technikai apróságokról már nem is szólva, hogy az úgynevezett csöves készülékeknek mennyivel szebb, barátságosabb hangjuk volt a mostani, fület rongáló kütyüknél, mert úgy sem hiszik el. Nagyszerű délutánt töltöttem el Vörös Péter magnói között, megpróbálok ebből valamennyit visszaadni a hosszabb ideje fiatal hallgatóknak, a rövid ideje fiatalokat pedig arra kérem, hogy egy költözés vagy lomtalanítás hevületében ne dobják ki a szülők vagy nagyszülők padláson fellelt ósdi készülékeit, hanem inkább ajándékozzák el azoknak, akik nem ócskaságot, hanem megmentendő műszaki és kulturális ereklyét látnak bennük. Jöjjenek velem, ismerkedjünk meg együtt az egyedülálló gyűjteménnyel!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink