Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. augusztus 14. péntek Marcell napja van.
Korai kánikula (június 7.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2026-06-07

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha a mai digitális világban is igyekeznek hűek maradni a betűk világához. 2026. június 7-én, vasárnap kora délután, a hétfőn este 8 órakor kezdődő ismétlés idején, továbbá a hangos archívumból kikeresve bármikor közérdekű magazinunk, a Mozaik XVIII. évfolyamának 23. számát hallgathatják meg, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Békétlen világunkban háttérbe szorulnak a békés események, pedig vannak olyanok, amelyeket jól esik megemlíteni. Közéjük tartozik az idén június 11-e és 14-e között megrendezendő négynapos 97. Ünnepi Könyvhét, a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseménye a budapesti Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén. Az elsőt 1929. május 13-a és 20-között tartották Supka Géza újságíró, lapszerkesztő, író, történész kezdeményezésére azért, hogy a korabeli megfogalmazás szerint legyen egy könyves ünnep, „amikor az igazi irodalom és az igazi írók kivonulnak ingujjban a közterekre”. Csak az az első volt valóban hét, azóta inkább több-kevesebb napból áll a rendezvény. Anno két könyv jelent meg az ünnepi alkalomra, Móra Ferenc Ének a búzamezőkről és Szabó Dezső Az elsodort falu című műve, ma nehéz lenne összesíteni, hogy a sok kisebb-nagyobb kiadó összesen hány alkotással várja a közönséget. A betűk világát sokszor eltemették, kijelentették, hogy a rádió, majd a televízió, a videó, a dvd, az internet megjelenésétől kezdve napjaink E-könyvéig végleg más veszi át a szerepét – de hiába, meggyőződésem, hogy mindig lesz annyi értelmes ember, aki életben tartja és hiába szöknek az egekbe a könyvárak, mégis vásárol. Előbb-utóbb lesz tisztességes könyvkereskedelem is, mert napjainkban a haszon túlnyomó részét nem a szerzők vagy a kiadók, hanem a kereskedők vágják zsebre és ha valaki sopánkodik emiatt, ajtót mutatnak neki, menjen az írásművével, ahova akar. A szerző pedig – saját tapasztalatom – kap mondjuk száz példányt, ha képes eladni a közönségtalálkozók alkalmával, akkor zsebre teheti az árát a tisztességes honorárium helyett. Persze, a felkapott irodalmárok esetében jobb a helyzet, de az ő magasabb fizetségüket az olvasó pénztárcája bánja. Bárhogyan is van: olvasni hasznos, olvasni jó, olvasni kell. A századok távlatából is köszöntelek, kedves Gutenberg, neved megőrzik a betűk mindaddig, amíg lesz ember a földön. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Már naptár szerint, hivatalosan is nyár van, ezé az évszaké a főszerep a mai műsorban. Fontos, évről-évre mind jobban betartandó jótanácsokat hallanak az első interjúban az áldott napsugár mind kártékonyabb hatásáról, majd a szigetszentmiklósi Család- és Gyermekjóléti Központ által országosan egyedülállóan az egész nyárra biztosított táborozási lehetőségeket ismerhetik meg. Bemutatkozik a következőkben egy olyan új, dunavarsányi központú segítő szándékú egyesület, amely szeretne országosan ismertté válni, végül a mögöttünk hagyott Összetartozás Napja alkalmából Trianon lesz a témánk. Ez a kínálat, tartalmas és szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

FOTÓKIDOLGOZÁS

Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.

FOTÓKÖNYV KÉSZÍTÉS

Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.

FOTÓS NAPTÁR

A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.

FALI DEKORÁCIÓ

Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.

FÉNYKÉPES AJÁNDÉK

Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.

EGYEDI PÓLÓ KÉSZÍTÉSE

Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.

EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK

  • Igazolványkép készítés
  • Fénymásolás
  • Nyomtatás
  • Matrica készítés autóra, táblára, falra

https://fotosdekor.hu/

Porsche Inter Auto Hungaria

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink