Köszötöm a hallgatókat és köszönöm, ha nem csak távoli vidékekre szeretnének elutazni egy kis kikapcsolódás érdekében. 2025. május 28-án, szerdán este, a szombaton 14 órakor kezdődő ismétlés idején, ezen kívül pedig hangos archívumunknak köszönhetően bármikor a Csepel-sziget érdekességeiről szóló gondolatcserélő műsorunk, a Sziget Szelet XVII. évfolyamának 22. számát hallgathatják meg, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Sokszor vagyunk úgy, hogy éppen csak azt nem vesszük észre, ami karnyújtásnyira van tőlünk. Távoli tájakat, messzi nevezetességeket keresünk úti célként, ha egy kicsit lazítani szeretnénk a hétköznapok szorításán, gyakran sok pénzt költünk el a szórakozásra idegen településeken, pedig megtakaríthatnánk az útiköltség néha tetemes árát és ezzel a pénzzel is a jókedvünket támogathatnánk meg. Még nem is emlegettem a családtagokat – néha ők is szívesebben maradnak olyan környezetben, ahonnan hipp-hopp, máris a jól ismert és megnyugtató otthon falai várják vissza őket. Egy szónak is száz a vége: mielőtt döntünk egy hétvége szórakozási, kikapcsolódási lehetőségeinek feltérképezéséről, érdemes a környékünkön is körül nézni. Mindennek bizonyítására ma Tökölre látogatunk: a mögöttünk hagyott szombat-vasárnap kicsik és nagyok egyaránt bőségesen találhattak maguknak vidám elfoglaltságot a városnapi rendezvénysorozat sátrai között. Volt itt minden, ami lekötheti az ifjabb és idősebb közönséget: körhinta, villanyautó, huszársátor, főzőverseny, vattacukor, óvodaavató – nehéz lenne olyan embert találni, aki unatkozott volna a szép májusvégi hétvégén. Az időjárás is kegyes volt a szervezőkhöz: nem volt sem zimankó, sem kánikula, nem esett sem eső, sem hó – éppen megfelelő volt a hőmérséklet ahhoz, hogy a látogatók remekül érezzék magukat. Azért érdemes körülnézni a mögöttünk hagyott rendezvényen, mert jövőre is lesz Gyermeknap, jövőre is lesznek Városnapok, jövőre is alágyújtanak a bográcsoknak a főzőversenyen, jövőre is megindulnak a győzelemért a fogatok a versenypályán – jövőre sem szabad elfelejteni, hogy helyben is nagyon jól érezhetjük magunkat. Nem hiszik? Jöjjenek velem, nézzünk körül együtt a jókedv világában!
Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!
A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.
Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.
- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia
A Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?
További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631
Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.