Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!
Andráshidán sokat dolgoztak azért, hogy a pálya alkalmas legyen a mérkőzés megrendezésére, ennek köszönhetően szinte tökéletes játéktér fogadta a csapatokat. A találkozó első negyedórája izgalmak nélkül zajlott, egyenlő ellenfele volt az SzTK a feljutásért küzdő zalai együttesnek. Ezt követően sem sokat változott a játék képe, a csapatok leginkább a mezőnyben futballoztak, de a ZTE nem tudott mezőnyfölényt kialakítani. Az első félidő hosszabbításában aztán Szalkai végezhetett el szabadrúgást a jobb oldalról, a középen érkező Forgács pedig hét méterről a miklósi kapu bal oldalába helyezte a labdát (1–0).
A szünetben Vágó Attila Irmes Dávid helyett Vólent Rolandot küldte pályára, aki egyből helyzetbe került, ám nem talált kaput. Az 50. percben Szakály csapott le egy labdára a miklósi térfélen, ám 16 méterről mellé lőtt. Négy perccel később egy szöglet után Vágó fejelhetett kapura, de Szappanos nagy bravúrral mentett a léc alól. A 69. percben az SzTK végezhett el szögletet, de a hazaiaknak sikerült felszabadítaniuk, sőt jó ütemben indították Darut, aki egyedül törhetett kapura és 14 méterről a bal alsó sarokba lőtt (2–0). A 75. percben Horváth Péter tört előre a jobb szélen, az oldalvonal mellett, beadása után Nagy Olivér fordult kapura a labdával, de lövése után Szappanos bravúrral szögletre mentett. A 88. percben szögletet végeztek el a miklósiak, amit követően a ZTE kapusa megfogta a labdát, majd azonnal kidobta, ezzel Gottfried indulhatott meg a vendég kapu felé, majd a tizenhatosnál a középen egyedül érkező Városihoz passzolt, a támadó pedig kilőtte a jobb alsó sarkot (3–0).
A ZTE kegyetlenül kihasználta a miklósiak hibáit, így megnyerte az első tavaszi mérkőzést.
ZTE FC–SzTK-Erima 3–0 (1–0) Zalaegerszeg, Andráshida, 600 néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Horváth Zoltán, Hofbauer Roland) ZTE: Szappanos – Króner, Gyagya, Forgács, Szalkai – Patvaros, Szakály A. (Koller, 58.), Nagy T. – Ecker (Városi, a szünetben), Daru (Gottfried, a 80.), Horváth R. Vezetőedző: Csank János SzTK-Erima: Sánta – Benkő-Bíró (Szabó B., 55.), Vágó, Kovács J., Sváb – Barna Zs. (Szepessy R., 65.) – Irmes (Vólent, a szünetben), Nagy O., Hevesi-Tóth, Horváth P. – Kokenszky. Vezetőedző: Vágó Attila Gólszerző: Forgács (1–0) a 45, Daru (2–0) a 69., Városi (3–0) a 88. percben
Csank János: Kemény csapat volt az ellenfelünk, de nem mentünk bele az adok-kapokba. Bravúr volt, hogy ebből a pályából kihoztuk a maximumot, de látszott a játékosokon, hogy a dinamika hiányzik és a passzjátéknál dadogott a labda. Az első meccs mindig nagyon fontos, ezeket nem csíptem soha. Megdicsértem a játékosokat, hogy elviseltek minden nehézséget. A második félidőben korábban eldönthettük volna, de Szappanos két védése lényeges volt.
Vágó Attila: Nagyon bíztam benne, hogy egy döntetlent el tudunk érni, mert az első meccs mindig más. Mindkét csapat szeretett volna eredményes lenni, az első félidőben meg is érdemeltük volna, hogy 0–0-al menjünk be. Kihasználta az ellenfél a hibáinkat, a második gólnál is fegyelmezetlenek voltunk. Sajnálom, hogy így alakult több volt ebben a meccsben, nincs más választásunk, hazai pályán kell nyernünk a Sopron ellen. Forrás: sztkfutball.hu (BT)
Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!
A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.
Aktuális moziműsor:
Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.
Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.
Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.
Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon.
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!