Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. november 12. szerda Jónás, Renátó napja van.
Vasárnapi kézilabda fesztivál!
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Kézilabda
2014-11-29 15:15

Reggel kilenckor a férfi felnőtt „kettes” csapat kezd a Pest megyei bajnokságban. A negyedik helyen lévő hazaiak a hetedik Sárkányok csapatával mérkőzik meg. A következő mérkőzés a junioroké lesz. A nyolcadik miklósiak a -2 pontos abszolút utolsó Kecskeméti Főiskolával játszanak. Tehát a győzelem kötelező. Akárcsak a felnőtteknél, akik szintén a főiskolásokkal mérkőznek meg a délután egykor kezdődő találkozón. Ha az SzKSK nyer az utolsó előtti ellenfél ellen, akkor biztos, hogy dobogós pozícióba lépnek fel a tabellán, lévén, hogy az előttük álló két csapat a Dunaújváros és Pénzügyőr egymás ellen mérkőzik meg. Somogyi Péter, a csapat vezetőedzője úgy érzi, fontos, hogy ugyanúgy koncentráljanak, mintha egy élcsapattal játszanának. A szakember azt is hozzátette, ki akarják szolgálni a közönséget az utolsó idei hazai meccsükön. A nap hátralévő része a hölgyeké, és igazi rangadók is várnak a lányokra. A felnőtt meccsen a ötödik hazaiak a lista vezető Érd II-vel mérkőznek meg. A két csapat között a négy hely ellenére, csak három pont van, tehát abszolút ki-ki mérkőzésnek nevezhető a háromkor kezdődő találkozó. A napot a juniorok zárják szintén az Érd ellen. Itt is négy hellyel vannak előrébb az Érdiek, csak a helyezés nem ugyanaz. A vendégek az ötödikek, míg a miklósi lányok a kilencedikek. Pontszámban öt pontja van az SzNKSE fiataljainak, a 14 pontos Érdiekkel szemben. Így kijelenthető, hogy ennek a találkozónak az esélyesei a vendégek.

A vasárnapi program: Kézilabda, Férfi felnőtt, Pest megye, B csoport, 13. forduló, 2014. november 30., vasárnap, 9.00 Szigetszentmiklósi KSK II-Sárkányok KSE
Kézilabda, női junior, NBII, déli csoport, 10. forduló, 2014. november 30., vasárnap, 11.00 Szigetszentmiklósi NKSE-Érdi II
Kézilabda, női felnőtt, NBII, déli csoport, 10. forduló, 2014. november 30., vasárnap, 13.00 Szigetszentmiklósi NKSE-Érdi II
Kézilabda, férfi felnőtt, NBII, déli csoport, 10. forduló, 2014. november 30., vasárnap, 15.00 Szigetszentmiklósi KSK-Kecskeméti Főiskola
Kézilabda, férfi junior, NBII, déli csoport, 10. forduló, 2014. november 30., vasárnap, 17.00 Szigetszentmiklósi KSK-Kecskeméti Főiskola

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!

A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.

Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.

- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia

Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?

További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631

Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

FOTÓKIDOLGOZÁS

Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.

FOTÓKÖNYV KÉSZÍTÉS

Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.

FOTÓS NAPTÁR

A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.

FALI DEKORÁCIÓ

Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.

FÉNYKÉPES AJÁNDÉK

Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.

EGYEDI PÓLÓ KÉSZÍTÉSE

Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.

EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK

  • Igazolványkép készítés
  • Fénymásolás
  • Nyomtatás
  • Matrica készítés autóra, táblára, falra

https://fotosdekor.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink