Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. szeptember 13. szombat Kornél napja van.
Pályán a kosarasok
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Egyéb
2015-10-16 13:15

A múlt héttel ellentétben ezúttal mindkét felnőtt csapat pályára lép a kosarasoknál hétvégén, igaz, csak a lányok játszanak itthon. Kivételesen szombaton, 17 órakor a Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban rendezik a női mérkőzést. A lányok a Baját fogadják a harmadik fordulóban, és szükség is van a jó teljesítményre, mivel a hölgyek a legutóbbi fordulóban 72-54-es vereséget szenvedtek a Tatabánya otthonában. "Nyerhető mérkőzésről van szó. Alacsony szerkezetű az ellenfelünk, ám képesek nagyon jól dobni kintről. Az is nagyon nagymértékben fog hatni a mérkőzés végkimenetelére, hogy mi milyen csapattal tudunk majd pályára lépni, mert az előrejelzések alapján sok hiányzóval számolhatunk ismét. Ennek ellenére mindent meg fogunk tenni, a győzelemért!" - mondta Rónaszéki Szilvia a BKG DSE-Vitafort Zrt. vezetőedzője.

A férfiak pénteken idegenben 19.40-kor Budapesten játszanak a legnagyobb csoport riválisunk ellen, a Közgáz/B csapata ellen. "Most a legnagyobb csoport riválisunkhoz látogatunk el. Kulcs lesz a védekezésünk minősége. Jól ismerjük a Közgáz/B csapatát, szerintünk jó csapat, tele jó játékossal minden poszton. Ennek ellenére győzni megyünk! Legutóbb is sikerült nyernünk egy izgalmas meccsen náluk, két ponttal nyert a Batyi, két évvel ezelőtt idegenben, tavaly nem azonos csoportban szerepelt a két gárda." - mondta Tasnádi Dávid a férfi csapat, a BKGDSE-Prudent Kft. vezetőedzője.
(BT)

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Porsche Inter Auto Hungaria

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink