Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 06. hétfő Ivett napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Őriztetni kell
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Napirenden az illegális hulladéklerakás. 

A szigetszentmiklósi képviselő-testület legutóbbi ülésén tárgyalt a megszüntetett gyűjtőszigetek területéről. Visszatérő problémát szüntetett meg a testület néhány hónappal ezelőtt azzal, hogy a Miklós téri szelektív gyűjtőszigetet felszámolta. A lakosság ugyanis nem megfelelő módon használta azt, sok esetben egyéb más szemetet is leraktak oda, amivel jelentős többletköltséget okoztak a városnak – mondta Szabó József polgármester. A megszüntetés óta ezeken a pontokon tapasztalható volt még, hogy a helyiek oda viszik a szemetet, és továbbra is illegális hulladéklerakóként használják a területet. Ennek megoldására éjjel-nappal őriztetni kell a kritikus helyszíneket – tette hozzá.
A Miklós tér mellett az Adótorony téren megszűnt szelektív gyűjtősziget területén is megjelentek az illegális hulladéklerakók, így augusztus 20-ától ezt a területet is őriztetnie kell az önkormányzatnak. A polgármester kiemelte, hogy országos szinten fennálló probléma az illegális hulladéklerakás, amely főleg külterületeken jellemző.
Kép forrása: feol.hu

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Delikát Húsáruház és Pecsenyéző Szigetszentmiklós Gyártelepen (a Lordok háza oldalában) található. Tulajdonosa nagy odafigyeléssel és munkával egy már meglévő üzletet próbált európai színvonalúvá és moderné varázsolni mindezt úgy, hogy csak és kizárólag prémium minőségű termékekkel , friss magyar termelői húsokkal tudjon szolgálni vásárlóinak.A hozzánk érkezőket egy patinásan felújított épület, valamint egy ízlésesen berendezett üzlettér fogad, előzékeny és udvarias kiszolgálással.

Húsáruk tekintetében is teljes a palettánk, kizárólag friss Magyar termelői húsokat forgalmazunk. Sertés, marha, birka és egyes baromfi húsokon kívül széles választékú friss hentesáruval várjuk vevőinket. Boltunkban hagyományos érlelésű és füstölésű kézműves termékek mellett delikát termékek, tej termékek és pecsenye ételek is találhatók. Pecsenyézőnkben minden nap friss sültekkel, hurkával, kolbásszal, salátákkal, desszertekkel, üdítőkkel, kávéval, hideg és meleg szendvicsekkel és reggelivel várjuk minden kedves vásárlónkat!

Lépést tartunk a technika fejlődésével is, ezért aktuális igényét, rendelését leadhatja nálunk telefonon!

https://delikathusaruhaz.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink