Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 06. hétfő Ivett napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Miért egyszerre újulnak meg az utak?
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Rég várt útfejlesztések zajlanak Szigetszentmiklóson. 

Az önkormányzat saját beruházásában teljesen megújul a Massányi Károly út, amely előreláthatólag szeptember közepére készül el - erre a fejlesztésre a megkötött szerződés szerint október végéig lenne ideje a kivitelező cégnek, de a kialakult közlekedési helyzetre tekintettel az önkormányzat sürgeti a befejezés időpontját. A Csepeli út szigetszentmiklósi szakaszának felújítását a Magyar Közút Nonprofit Zrt. végezteti az állam nevében. A mintegy 6 kilométeres útszakasz teljes felújításán túl, a körforgalom építésének munkálatai is elkezdődtek. A teljes befejezés határideje novemberre tehető. Az M0-ás déli körgyűrűjének fejlesztése szintén állami finanszírozással valósul meg, amely 2020-ra készülhet el. Szabó József, Szigetszentmiklós polgármestere a kialakult közlekedési helyzet miatt egyeztetésre invitálta az érintett szervek képviselőit. Mint azt elmondta, a tanácskozás során szó esett az ütemezésről is. Mint azt a Magyar Közút képviselője is elmondta, a Csepeli út és az M0-ás autóút felújítása azért esett egy időpontra, mert a források így álltak rendelkezésre. Amennyiben azt nem használták volna fel, sokáig elmaradtak volna az útfejlesztések. A korábbi tervek szerint a Massányi Károly út is elkészült volna az iskolakezdésre, azonban előre nem látható okok miatt csúszott a kezdés időpontja - tette hozzá a polgármester.  
Az épülő körforgalom esetében is némi csúszással számolhatott a Magyar Közút, miután közművezetékeket kellett kiváltani a helyszínen. Szabó József kiemelte, hogy a megbeszélésen arról tájékoztatta a beruházó az érintetteket, hogy a körforgalom szeptember végére elkészül.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink