Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 06. hétfő Ivett napja van.
Tudják, ki a gyilkos
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Kiderült, hogy ki követett el egy 20 évvel ezelőtti gyilkosságot. 

Egy holland kisfiú, Nicky Verstappen 1998-ban egy nyári táborban lett gyilkosság áldozata. Az ügyben nagyon kevés volt a bizonyíték, de az elkövető DNS-nyomait megtalálták a gyermeken. Azóta 14 ezernél is több férfi jelentkezett önként DNS-tesztre. Egyikük sem volt gyanúsított, a minták összehasonlításával a nyomozók azt vizsgálták, hogy a tettes esetleg a donor rokona-e. A rendőrség most az 55 éves Joe Brechet nevezte meg gyanúsítottként, aki azonban idén év elején eltűnt. Februárban a családjának azt mondta, hogy Franciaországba megy túrázni és azóta nem hallottak róla. Áprilisban jelentették be, hogy eltűnt, a házát átkutató rendőrök pedig megállapították, hogy a DNS-e 100 százalékban egyezik azzal, amit a megölt gyermeken találtak. A rendőrök szerint a férfi rejtőzködik. Tapasztalt túlélő, vagyis hosszú ideig is képes a vadonban élni.
 
 
Kép forrása: 24.hu

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

Delikát Húsáruház és Pecsenyéző Szigetszentmiklós Gyártelepen (a Lordok háza oldalában) található. Tulajdonosa nagy odafigyeléssel és munkával egy már meglévő üzletet próbált európai színvonalúvá és moderné varázsolni mindezt úgy, hogy csak és kizárólag prémium minőségű termékekkel , friss magyar termelői húsokkal tudjon szolgálni vásárlóinak.A hozzánk érkezőket egy patinásan felújított épület, valamint egy ízlésesen berendezett üzlettér fogad, előzékeny és udvarias kiszolgálással.

Húsáruk tekintetében is teljes a palettánk, kizárólag friss Magyar termelői húsokat forgalmazunk. Sertés, marha, birka és egyes baromfi húsokon kívül széles választékú friss hentesáruval várjuk vevőinket. Boltunkban hagyományos érlelésű és füstölésű kézműves termékek mellett delikát termékek, tej termékek és pecsenye ételek is találhatók. Pecsenyézőnkben minden nap friss sültekkel, hurkával, kolbásszal, salátákkal, desszertekkel, üdítőkkel, kávéval, hideg és meleg szendvicsekkel és reggelivel várjuk minden kedves vásárlónkat!

Lépést tartunk a technika fejlődésével is, ezért aktuális igényét, rendelését leadhatja nálunk telefonon!

https://delikathusaruhaz.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink