Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 07. kedd Gizella napja van.
Duplázott az e-szja
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

A tavalyinál kétszer többen használták a rendszert.

Idén már a tavalyinál kétszer többen, 1,5 millióan küldték be az interneten adóbevallásukat, míg a NAV tervezetét 800 ezren fogadták el módosítás nélkül, de az elektronikus bevallási felületet is több mint hárommilliószor keresték fel, ami szintén a tavalyi duplája. A nemzetgazdasági miniszter a távirati irodának elmondta, hogy utóbbinak köszönhetően a Nemzeti Adó- és Vámhivatal saját fejlesztésű honlapja a bevallási időszak egyik legnépszerűbb hazai weboldala lehet. Varga Mihály emlékeztetett, hogy idén mintegy ötmillió ember adóbevallását készítette el a NAV. A magánszemélyek mellett az őstermelők, és az áfafizetésre kötelezettek is kaptak tervezetet, igaz nekik azt ki kellett egészíteni. A cél pedig az, hogy 2021-re minden bevallás-tervezetet az adóhatóság készítsen.
kép: vasarhelyitv.hu

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!

Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!

Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink