Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 07. kedd Gizella napja van.
Hamarosan útra kelnek a zarándokok
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Új fejlesztésű vasúti kocsik szállítják a zarándokokat 

- mondta Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója. A vasúttársaság közreműködésével az idén három zarándokjárat hagyja el a magyar pályaudvarokat, melyek összesen 2500 utast szállítanak majd a lelki feltöltődés helyszíneire. Ezek közül az első a Boldogasszony zarándokvonat lesz, amely május 17-én indul útjára Budapestről Csíksomlyóra. Az utat már hetedik alkalommal szervezi a szigetszentmiklósi székhelyű Misszió Tours Utazási Iroda. Csépke András hozzátette: az Erdélybe tartó zarándokvonatot a magyar szakaszon egy Szent István grafikával díszített mozdony húzza majd. 
A zarándokok alapigénye, hogy tökéletes állapotú kocsikkal utazhassanak. Fő szempont még, hogy mindenki egy térben legyen és megfelelő hangosítást alakítsanak ki a kocsikban, hiszen az út során istentiszteleteket hallhatnak a hívők. A MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója azt is kiemelte, hogy zarándokutak indításán túl az egyik fő cél az, hogy a teljes belföldi intercity szolgáltatást megújítsák.
Kép forrása: turizmus.hu

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!

Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!

Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink