Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 08. szerda Mihály napja van.
Tényleg ő volt?
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Előállították Gyárfás Tamást. 

A PestiSrácok.hu úgy tudja, hogy a Magyar Úszó Szövetség volt vezetőjét a Nemzeti Nyomozó Iroda azzal gyanúsítja, hogy több mint húsz évvel ezelőtt megbízást adott a magyar olajmaffia vezérének, Portik Tamásnak Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolására. Az ügyben tavaly október óta nyomoznak. Az ORFK még múlt héten közölte, hogy a korábbi nyomozás során ismeretlenül maradt megbízót keresik. Nem sokkal a hír kirobbanása után a  Zoom saját forrásra hivatkozva azt írta , hogy egy 2004-es hangfelvétel a gyanúsítás lapja. A felvételen Portik és Gyárfás beszélget, utóbbit pedig felbujtóként hallgatják ki.
kép: origo.hu

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Delikát Húsáruház és Pecsenyéző Szigetszentmiklós Gyártelepen (a Lordok háza oldalában) található. Tulajdonosa nagy odafigyeléssel és munkával egy már meglévő üzletet próbált európai színvonalúvá és moderné varázsolni mindezt úgy, hogy csak és kizárólag prémium minőségű termékekkel , friss magyar termelői húsokkal tudjon szolgálni vásárlóinak.A hozzánk érkezőket egy patinásan felújított épület, valamint egy ízlésesen berendezett üzlettér fogad, előzékeny és udvarias kiszolgálással.

Húsáruk tekintetében is teljes a palettánk, kizárólag friss Magyar termelői húsokat forgalmazunk. Sertés, marha, birka és egyes baromfi húsokon kívül széles választékú friss hentesáruval várjuk vevőinket. Boltunkban hagyományos érlelésű és füstölésű kézműves termékek mellett delikát termékek, tej termékek és pecsenye ételek is találhatók. Pecsenyézőnkben minden nap friss sültekkel, hurkával, kolbásszal, salátákkal, desszertekkel, üdítőkkel, kávéval, hideg és meleg szendvicsekkel és reggelivel várjuk minden kedves vásárlónkat!

Lépést tartunk a technika fejlődésével is, ezért aktuális igényét, rendelését leadhatja nálunk telefonon!

https://delikathusaruhaz.hu/

Nem kell Olaszországig menned a hamisítatlan itáliai ízekért!

Kóstold meg Te is az ételeiket, házhozszállítással vagy elvitellel!  

facebook.com/MisiKemencéjePizza

https://misikemenceje.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink