Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 27. hétfő Hella napja van.
Hibás mérőórák okozhatnak kellemetlenséget
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Sok kérdést vet fel a különbözeti hődíj kiszámítása. 

Tiba Gábor, az Aries Nonprofit Kft. Távhőszolgáltatási egységvezetője elmondta: különbözeti hődíjat azokban a szigetszentmiklósi társasházakban számláznak, ahol a társasházi főmérő mellett a lakástulajdonosok úgy döntöttek, hogy saját fogyasztásukat költségosztó mérőórákkal szeretnék megmérni, és ez alapján szeretnének fűtési hődíjat fizetni. Ebben az esetben a háznak átadott hőt nem egyszerűen a lakások légköbmétere alapján osztja fel a cég, hanem a saját mérőórák által elfogyasztott hőmennyiség jelenik meg a számlákon - tette hozzá. 
Az egységvezető hangsúlyozta, hogy a különbözeti hő nagysága sok mindentől függ. Befolyásolhatja például a ház, vagy éppen a lakáson kívül futó strangok szigetelése is, de semmi nem tudja annyira megnövelni a különbözeti hőt, mint egy-két rosszul mérő, vagy éppen hibás költségosztó óra.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Nem kell Olaszországig menned a hamisítatlan itáliai ízekért!

Kóstold meg Te is az ételeiket, házhozszállítással vagy elvitellel!  

facebook.com/MisiKemencéjePizza

https://misikemenceje.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink