Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 09. csütörtök Gergely napja van.
Korszerű eszközök és új épület
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Jelentős fejlesztések előtt áll a Szigetszentmiklósi Szakorvosi Rendelőintézet. 

Az Egészséges Budapestért Program keretében mintegy 352 millió forintot nyújt a kormány fejlesztésére. A korszerűsítés részleteivel kapcsolatban sajtótájékoztatót tartottak az intézményben. Bóna Zoltán a térség országgyűlési képviselője, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a pénteki tájékoztató alkalmával elmondta: a térség lélekszámának növekedése az intézmények folyamatos fejlesztéseinek igényét eredményezik.  Hozzátette: a támogatásnak köszönhetően új épületrésszel bővül a Rendelőintézet, új diagnosztikai eszközök beszerzése és az informatikai rendszer korszerűsítése is megvalósulhat. A nagyfokú felújítás eredményét már 2018-ban érezhetik a térségi polgárok - tette hozzá. 
Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár szerint mindig van mit javítani az egészségügyi ellátórendszeren. Korábban is gyakran történtek fejlesztések, ezek azonban nem voltak összehangoltak. A közös célrendszeren belül minden olyan lépés megtörténik majd, ami a betegek érdekeit szolgálja - emelte ki az államtitkár. 
A környéken élők érdekeit szolgálja majd a mammográfiai berendezés fejlesztése is, hiszen korábban ezért a vizsgálatért a kistarcsai kórházba kellett utazniuk a pácienseknek - ezt már Raffay Éva, a rendelőintézet főigazgatója mondta. Hozzátéve azt is, hogy a korszerűsítés egyik legfontosabb része a mammográfiai szakrendelés fejlesztése. 

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink