Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 10. péntek Ármin napja van.
Nem csökken a vásárlási láz
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Hiába a fekete péntek, decemberben is rengeteget költenek a magyarok. 

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az M1 aktuális csatornán elmondta, a novemberi black friday leárazásai miatt sokan előrehozták az év végi bevásárlást, de ez még nem fogja vissza a decemberi költekezést. Vámos György szerint a karácsonyi ajándékvásárlási dömping csak most kezdődik. Szerinte bár akciók idén is lesznek, de kevesebb, mint korábban, az igazi nagy leárazásokra pedig a két ünnep között és januárban lehet majd számítani. Karácsonykor a könyvek és a játékok a legkeresettebbek. Ennél a két termékkörnél a decemberi költés a teljes éves forgalom 40-45 százalékát is eléri. Ugyanakkor sokan vesznek karácsonyra műszaki cikkeket, ruhákat, kozmetikumokat. A kereskedelmi szövetség becslése szerint ajándékokra nagyjából 100 milliárd forintot költhetnek az emberek, ami több, mint a tavalyi volt. 
 
 
Kép forrása: Metro

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink