Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 09. csütörtök Gergely napja van.
Drága és kevés
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

A vasszigor miatt is drágul a tűzifa. 

Tavaly kezdett a kormány a fakitermelési ágazat kifehérítésébe és ennek hatását már az előző fűtési szezonban is érezni lehetett, elsősorban a tűzifa hiányában, de már akkor jelentősen emelkedtek az árak is. Korábban ez azért nem volt probléma, mert a feketepiacról származó fával nem csak olcsóbban tudtak kereskedni, de az a mennyiség kellett is a vevők kiszolgálásához. A Hír TV-nek nyilatkozó szakemberek szerint a változatlan kereslet mellett a kínálat szűkülése okozza az árak jelentős emelkedését. Több önkormányzat pedig olyan helyzetbe került, hogy az állam által a rászorulóknak biztosított szociális tűzifát sem tudja megvenni, vagy ha van is tűzifa, azért a korábbinál jóval drágábban jut hozzá.
kép: szekelyhon.ro

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink