Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 07. kedd Gizella napja van.
Megfigyelték
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Még Barack Obama kormánya rendelte el Donald Trump egykori kampánymenedzserének lehallgatását. 

A CNN hírtelevízió beszámolója szerint Paul Manafort lehallgatását bírói felhatalmazás alapján, az amerikai hírszerzés javaslatára még 2014-ben kezdték el, miután az FBI látókörébe került egy washingtoni politikai konzultáns cégnek a tevékenysége, amelynek Manafort is dolgozott. A cég az akkori oroszbarát ukrán komránynak adott tanácsokat. Az FBI végül bizonyítékok hiányában felfüggesztette a nyomozást, de a tavalyi elnökválasztási kampányban felújították azt. A CNN azt állítja, a begyűjtött információk szerint a kampánymenedzser arra buzdította volna az oroszokat, hogy segítsenek Trump kampányában. A hírtelevízió ugyanakkor hangsúlyozta, hogy erre vonatkozóan a két forrása szerinti információk nem tartalmaznak perdöntő bizonyítékokat. 
 
 
Kép forrása: The Hill

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink