Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 06. hétfő Ivett napja van.
Záróünnep
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

A Lakihegy Rádió sporthírei röviden.

Vasárnap zárul a Budapesten zajló FINA masters vb. A záróünnepség augusztus 20-án 19 órakor kezdődik majd a Margitszigeti szurkolói zóna színpadán. A vb-re csaknem 10 000 amatőr és élsporttól visszavonult sportoló látogatott el hazánkba. A záró eseményen a kivetítőkön felidézik a masters-világbajnokság legjobb pillanatait, majd parádés hangulatú koncertekkel intenek búcsút a sporteseménynek. A koncerteket lézershow követi.
Szeptember 2-án az olimpiai bajnok szerb válogatott ellen játszik gálamérkőzést a Bajnokok Ligája-győztes Szolnoki Dózsa-Közgép férfi vízilabdacsapata. A klub közleménye szerint ezzel a találkozóval szeretnék hazai környezetben is megünnepelni, hogy a Tisza-parti együttes megnyerte a legrangosabb európai trófeát, ugyanis tavasszal a budapesti Duna Arénában elhódította a kupát. A gálameccsen a szolnokiak a BL-győztes összeállításban ugranak medencébe, vagyis az azóta már távozó Varga Dénes és Vámos Márton őket erősíti majd. A mérkőzés érdekessége, hogy a szerb válogatottból Andrija Prlainovics és Milan Alekszics is Szolnokon légióskodik, a tervek szerint ők egy-egy félidőt játszanak majd mindkét csapatban. A különleges meccsre a belépés ingyenes, a szolnoki Vízilabda Arénában 1100 néző szurkolhat majd élőben.
Kilenc szezon után távozik a Békéscsaba női röplabdacsapatától Soós Nikolett, az együttes kapitánya. Az utóbbi négy szezonban bajnok klub a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a játékos az olasz másodosztályban folytatja karrierjét.
kép: origo.hu

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Nem kell Olaszországig menned a hamisítatlan itáliai ízekért!

Kóstold meg Te is az ételeiket, házhozszállítással vagy elvitellel!  

facebook.com/MisiKemencéjePizza

https://misikemenceje.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink