Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. június 17. hétfő Laura napja van.
Útlezárások
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Változik a forgalmi rend az államalapítás napján. 

Az augusztus 20-i szigetszentmiklósi rendezvényhez kapcsolódóan forgalomkorlátozásokra kell számítani. A rendezvény fő helyszíne a Városi Könyvtár és Közösségi Ház előtti parkolója és az előtte fekvő útszakasz, a tűzijátékot pedig a Szent Erzsébet tér mellőli füves területről lövik fel. A Szent Erzsébet téri körforgalomtól a Tököli utcáig számíthatnak korlátozásra a közlekedők augusztus 19-én 18 órától egészen augusztus 21-én hajnali 6 óráig. Lezárják a Kinizsi utcától a Losonczi utcáig tartó szakaszt is a rendezvény napján 10-től este 11 óráig. Ezen kívül a Tököli utcától a Szilfa utcáig is lezárásra számíthatnak az autósok 21 órától este 11-ig. A Volánbusz és a BKK járatai is terelt útvonalon közlekednek, erről az utasok az interneten és a buszmegállókban tájékozódhatnak. A forgalmi rendet a jelzőtáblákon kívül a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság, a Polgárőr Egyesület és Szigetszentmiklós Város Önkormányzat Rendvédelmi Irodája fogja segíteni.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink