Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 07. kedd Gizella napja van.
Százezer embert költöztetnek el
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Hatalmas vízi erőművet építenek Kínában. 

Összesen 4 lesz a gigantikus beruházás részeként, melyből kettő már elkészült. A Jangce folyó felső folyásánál szerdán kezdődött meg a világ második legnagyobb vízi erőművének az építése. Emiatt pedig körülbelül 100 ezer embert költöztetnek el a lakóhelyéről. A Csinsa folyón épülő Pajhotan erőmű teljes kapacitása 16 millió kilowatt lesz, és egymaga évente 60 milliárd kilowattóra áramot termel, ami Peking 2015-ös áramfogyasztásának kétharmada. Ha mind a négy erőmű elkészül, azok összkapacitása kétszer nagyobb lesz, mint a világ jelenlegi legnagyobb vízi erőművének teljesítménye. Évente 190 milliárd kilowattóra energiát termelnek majd. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 20 millió tonna szén elégetését váltják ki és évi 52 millió tonnával csökkentik a szén-dioxid-kibocsátást. 
 
 
Kép forrása:Alternatív Energia

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Delikát Húsáruház és Pecsenyéző Szigetszentmiklós Gyártelepen (a Lordok háza oldalában) található. Tulajdonosa nagy odafigyeléssel és munkával egy már meglévő üzletet próbált európai színvonalúvá és moderné varázsolni mindezt úgy, hogy csak és kizárólag prémium minőségű termékekkel , friss magyar termelői húsokkal tudjon szolgálni vásárlóinak.A hozzánk érkezőket egy patinásan felújított épület, valamint egy ízlésesen berendezett üzlettér fogad, előzékeny és udvarias kiszolgálással.

Húsáruk tekintetében is teljes a palettánk, kizárólag friss Magyar termelői húsokat forgalmazunk. Sertés, marha, birka és egyes baromfi húsokon kívül széles választékú friss hentesáruval várjuk vevőinket. Boltunkban hagyományos érlelésű és füstölésű kézműves termékek mellett delikát termékek, tej termékek és pecsenye ételek is találhatók. Pecsenyézőnkben minden nap friss sültekkel, hurkával, kolbásszal, salátákkal, desszertekkel, üdítőkkel, kávéval, hideg és meleg szendvicsekkel és reggelivel várjuk minden kedves vásárlónkat!

Lépést tartunk a technika fejlődésével is, ezért aktuális igényét, rendelését leadhatja nálunk telefonon!

https://delikathusaruhaz.hu/

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink