Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 07. kedd Gizella napja van.
Tíz arany az Eb-n
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

A Lakihegy Rádió sporthírei röviden.

A budapesti vizes világbajnokság harmadik napján elkezdődtek a vízilabdatorna küzdelmei is a női mérkőzésekkel. A magyar csapat mérkőzésére estig kellett várni, de megérte. A japán válogatott ellen ugyanis kiütéses 20:11-es győzelmet arattak. 
 
Nem sikerült a döntőbe jutni a magyar műúszócsapatnak a vb-n. A hazai lányok a 15. helyen végeztek a 24-ből, de a fináléban csak a legjobb 12 csapat indulhat. A keddi döntőbe a legtöbb ponttal az oroszok jutottak be, őket a kínaiak és a japánok követik. 
 
Taroltak a magyarok a kajak-kenu Európa-bajnokságon. Hüttner Csaba vezetőedző szerint a magyar válogatott minden várakozást felülmúlt. Összesen 10 arany, 3 ezüst és 3 bronzéremmel térhetnek haza, ami minden idők egyik legjobb eredménye, mondta a vezetőedző az M1 aktuális csatornán. Azt mondta, újabb nagy generációváltás történt, a fiatalok pedig szereplésükkel minden várakozást felülmúltak.
 
 
Kép forrása:Híradó

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

ÁLOMFÜRDŐSZOBA ÁLOMÁRON!

Csempék és padlólapok már 1500 Ft-tól,

Laminált padló már 2990 Ft-tól,

Zuhanytálca már 5000 Ft-tól.

Pontos részletek a www.kiarusitas.info

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink