Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 06. hétfő Ivett napja van.
Űrhajót vezetnek egy égitestnek
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Sci-fi-be illő módszert tesztelne a NASA 2024-ben. 

Akkor ugyanis egy aszteroidapár közelíti meg a Földet. Bár nem jelentenek veszélyt a bolygónkra, de kiváló lehetőséget adnak arra, hogy az űrkutatással foglalkozó szakemberek kipróbálják, hogyan lehetne letéríteni a pályáról egy a Földet fenyegető égitestet. A NASA tervei szerint készítenek egy mindössze hűtőszekrény méretű űrhajót, amit belevezetnek az aszteroidapár egyik, 160 méter átmérőjű tagjába. A szerkezet 6km/másodperces sebességgel csapódik majd be, ami kolencszer gyorsabb, mint egy puskagolyó. Megvizsgálják, hogy ezután mennyivel tér el korábbi pályájától, majd továbbfejlesztik a rendszert. 
 
 
Kép forrása: NASA

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink