Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 06. hétfő Ivett napja van.
"Jól halad"
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

A Lakihegy Rádió sporthírei röviden. 

Minden jól halad a vizes VB-vel kapcsolatban  jelentette be a szervezőbizottság elnöke. Seszták Miklós fejlesztési miniszter elmondta, hogy hetvenhárom nappal a Magyarország által valaha rendezett legnagyobb sportesemény, a vizes világbajnokság rajtja előtt minden előkészület a tervezett ütemben halad. Ismertette, hogy a világbajnokság szervezési költsége 32,9 milliárd forint, ám ehhez még hozzájön a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA által kiszabott jogdíj is, így 38,6 milliárd forint a vb szervezési és működési költsége. Hozzátette, hogy a vb-vel kapcsolatos fejlesztések értéke csaknem 92 milliárd forint és ebből 85 milliárdot akkor is elkoltöttek volna a fejlesztésre, ha a világversenyt nem hazánk rendezi. 
Veréb István a negyeddöntőben kikapott. Az újvidéki birkózó Európa-bajnokság mai nyitónapján a szabadfogásúak 86 kilogrammos kategóriájában szereplő, világ- és Európa-bajnoki bronzérmes szombathelyi sportoló a szerb Aleksandros Gosta ellen aratott technikai tus-győzelem után a 16-ban a bolgár Georgij Szredkov ellen lépett szőnyegre sikertelenül. Veréb István már csak a vigaszági bejutásban bízhat. 
Éremeső. A Portugáliában rendezett kempo-világbajnokságon, 85 érmet, 36 aranyat, 24 ezüstöt és 25 bronzot szereztek a magyarok. Így a 25 ország részvételével zajló bajnokság éremtábláján a második helyen végeztek a magyarok. 
 
Kép forrása: 24.hu

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

ÁLOMFÜRDŐSZOBA ÁLOMÁRON!

Csempék és padlólapok már 1500 Ft-tól,

Laminált padló már 2990 Ft-tól,

Zuhanytálca már 5000 Ft-tól.

Pontos részletek a www.kiarusitas.info

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink