Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. június 17. hétfő Laura napja van.
Sztrájk Budapesten
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Húsvét után sztrájkolnak a BKV szakszervezetei. 

Előbb április 18-tól 20-ig, majd április 24-től 28-ig tartanak munkabeszüntetést. A munkáltató és a tulajdonos több hete egyezkedik a bérekről, de eddig nem sikerült megegyezni. Szabó István, a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke kijelentette, mára a türelem elfogyott. Az önkormányzati cég dolgozói azt szeretnék, ha olyan mértékű béremelést kapnának, mint az állami cégek alkalmazottai. 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben összesen 30 százalékos bérfejlesztést kérnek, valamint idén ezen felül további 5 százalékos bérfejlesztést a társaságon belüli bérfelzárkóztatásra, valamint évenként 36 000 forinttal emeltetnék az egy főre eső jelenlegi cafeteria keretet. 
 
 
Kép forrása: 24.hu

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

ÁLOMFÜRDŐSZOBA ÁLOMÁRON!

Csempék és padlólapok már 1500 Ft-tól,

Laminált padló már 2990 Ft-tól,

Zuhanytálca már 5000 Ft-tól.

Pontos részletek a www.kiarusitas.info

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink