Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 06. hétfő Ivett napja van.
Lezárták az ügyet
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

A Lakihegy Rádió sporthírei röviden.

Szombaton játszik először tétmeccset idén a szigetszentmiklósi sportcsarnokban az SzNKSE. A térségi női kézilabdacsapat az EURONOVEX USE gárdáját fogadja 19 órától. A kiesés elől menekülő miklósiak számára bravúrral érne fel az erős középcsapat elleni győzelem. Balika Tímea csapatkapitány elmondta, egy fiatal, rendkívül sokat futó együttes az ellenfelük. Hozzátette, hazai pályán szeretnének meglepetést okozni, és nagyon készülnek a szombati meccsre.
A kormány lezártnak tekinti az olimpiai pályázat ügyét - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János hozzátette, felkértért Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt, tájékoztasson arról, hogy az olimpiához kapcsolódó beruházások előkészítése milyen szakaszban van, valamint jelezte, hogy Fürjes Balázs, a budapesti olimpiai pályázat vezetője a pályázathoz kapcsolódó minden eddigi költség felhasználásáról be fog számolni. A kormány szerdán azt javasolta a fővárosnak és a Magyar Olimpiai Bizottságot, vonja vissza a budapesti olimpiai pályázatot. Ennek indoka a nemzeti egység hiánya.
A magyar álom hetedik kudarcát éljük meg - mondta a budapesti olimpiai pályázat vezetője. Fürjes Balázs szerint a 2024-es pályázat elnyerésének esélye az induláskor fennállt összefogás és egység szétesésével szűnt meg. Fürjes Balázs az MTI-nek azt mondta, szomorú, mert sohasem volt akkora esélyünk, mint most, kézzelfogható közelségbe került egy budapesti olimpia lehetősége. Hozzátette, az egység szétesésével egy százhúsz éves magyar álom hetedik kudarcát éljük meg. 
 
Kép forrása: Origo

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!

Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!

Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

ÁLOMFÜRDŐSZOBA ÁLOMÁRON!

Csempék és padlólapok már 1500 Ft-tól,

Laminált padló már 2990 Ft-tól,

Zuhanytálca már 5000 Ft-tól.

Pontos részletek a www.kiarusitas.info

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink