Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 08. szerda Mihály napja van.
Szertefoszlott az olimpia-álom?
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

A Lakihegy Rádió sporthírei röviden.

Az olimpiarendezés esélyei szertefoszlottak - mondta a Fidesz frakcióvezetője. A távirati iroda szerint Kósa Lajost budapesti sajtótájékoztatóján Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő kijelentéséről kérdezték, amely szerint mielőbb vissza kell vonni a pályázatot. Kósa Lajos erre azt válaszolta: "ebben húzni az időt nem nagyon kell, belátható időn belül ezt a döntést szükséges meghoznia a Fővárosi Közgyűlésnek". 
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke bízik az egységben. Borkai Zsolt sajttájékoztatón arról beszélt, hogy a szerinte újrateremthető az egység a 2024-es budapesti olimpiai pályázat mögött. Ugyanakkor hozzátette, az esélyek jelentősen csökkentek az elmúlt napokban. A MOB-elnök úgy fogalmazott, a pályázatnak három tartópillére van, a MOB, a város és a kormány, mely a garanciát adja, s ha a három pillér közül csak az egyik is megrendül, nincs esély a sikerre, akkor vissza kell vonni a pályázatot.  
Ösztöndíjat kapnak a téli olimpikonok - közölte a Magyar Olimpiai Bizottság. A MOB-főtitkár ismertette, hogy a 2018-as, pjongcsangi téli olimpiára készülő magyar sportolók összesen 63 millió forint ösztöndíjban részesülnek 14 hónapon keresztül. Bartha Csaba hozzátette, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által biztosított 210 ezer dolláros támogatást 19 sportolónak különböző összegben folyósítják. Cél, hogy nyugodt felkészülést biztosítsanak számukra.
 
Kép forrása:Kettős Mérce - Blog.hu

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink