Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 06. hétfő Ivett napja van.
Maradona díszpolgár lesz
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

A Lakihegy Rádió sporthírei röviden.

Egy harmadosztályú vajdasági focicsapat kapott hárommilliárd forintos állami támogatást Magyarországtól. Az RTL Klub számolt be róla, hogy a kormány a tavaly év végi határozatával több mint 50 milliárd forintot osztott szét sportszervezeteknek. Ebből az összegből kapott hárommilliárdot Topolya focicsapata, hogy hozza létre a Délvidék Sport Akadémiát, írták szerbiai magyar lapok. Ennek keretében négy focipályát alakítanának ki és a hosszú távú tervek közt stadionépítés is szerepel. Az RTL Klub megkereste a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, ahol azt válaszolták, hogy a kormány nemzetpolitikai célja a határon túli magyarok segítése, a nemzeti összetartozás erősítése és a fiatalok sport iránti elkötelezettségének növelése.
Már szeptemberben síelhet a súlyosan sérült sportoló. Miklós Edit vasárnap bukott hatalmasat az ausztriai lesikló verseny edzésén. Onnan mentőhelikopterrel szállították Insbruckba. Térdműtéte sikeres volt, így egy héten belül már elhagyhatja a magánklinikát. A 28 éves sportoló az idei versenyzésről már lemondott, de jövőre már szeretné megnyerni a pjongcsangi téli olimpiát.  
Nápoly díszpolgára lesz Diego Maradona, az argentinok világbajnok futballsztárja. A legendás csatár május 10-én veszi át a kitüntetést. Az 56 éves Maradona 1984 és 1991 között játszott Nápolyban, ahol töretlen a népszerűsége: a Szent Károly Operaházban például hétfőn este zenés darabot mutatnak be “Maradona Live – Háromszor 10” címmel.
 
Kép forrása: Goal.com

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

ÁLOMFÜRDŐSZOBA ÁLOMÁRON!

Csempék és padlólapok már 1500 Ft-tól,

Laminált padló már 2990 Ft-tól,

Zuhanytálca már 5000 Ft-tól.

Pontos részletek a www.kiarusitas.info

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink