Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Új térfigyelő kamerák telepítését tervezik Dunaharasztin. Erre az idei költségvetésből több mint 9 millió forintot szánnak. Dr. Szalay László, polgármester rádiónknak elmondta teljesen másképp tekint a közbiztonsági kérdésre városvezetőként, mint korábban rendőrségi vezetőként. Kifejtette, most már sokkal empatikusabbá vált, ezért nem tesz különbséget kis és nagy bűncselekmények között. A városvezető számára kiemelkedő fontosságú, hogy az állampolgárok biztonságban érezzék magukat. A tavalyi évben több mint 10 millió forint jutott a rendőrök támogatására, szolgálati autóval is segítették a munkájukat és a túlórabérhez is hozzájárult az önkormányzat. Fontosnak tartja, hogy a tavaly érkezett fiatal rendőrök számára jövőképet is biztosítsanak, hogy hosszú távon is számíthassanak a jelenlétükre. Dr. Szalay László hozzátette, az új önkormányzati törvény nagyobb lehetőséget ad a városvezetésnek, hogy javítson a közbiztonságon.
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.
A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:
Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!
Gyógyászat
Wellness
Szaunakultúra
Strand
Szállás
Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.
Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival) - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.
Facebook:
https://www.facebook.com/aqualand.rackeve