Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 08. szerda Mihály napja van.
Argentínában 49-en haltak meg a vasúti szerencsétlenségben
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Az argentin rendőrség bejelentette, hogy 49-en vesztették életüket szerdán a Buenos Aires-i vasúti szerencsétlenségben, amely helyi idő szerint a reggel nyolc óra körül történt. A kórházba szállított sérültek több mint 550-en vannak, néhányan súlyos állapotban. Az áldozatok között egy gyerek is van - közölte egy szóvivő a baleset helyszínén, az Once pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón. Az elővárosi ingázóktól zsúfolt szerelvény a közlekedési miniszter szerint 26 kilométeres óránkénti sebességgel érkezett a végállomásra. A mozdony és az első vagon a biztonsági bakokon is túlfutott, és összezúzódott. Az utasok elmesélték, hogy az egymásba rohanó vagonok padlója és teteje elvált egymástól, és az ablakok szétrobbantak. Az egyik vagon hat méterre csúszott bele egy másikba.A közlekedési miniszter szerint a szerelvény fékrendszere hibásodhatott meg. A vasúti dolgozók szakszervezetének elnöke közölte, hogy az előző állomáson a fékek még rendben működtek, ezért ő nem akar spekulálni a baleset okáról.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink