Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 07. kedd Gizella napja van.
Autóval a közbiztonságért
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Autót vásárolt a dunavarsányi önkormányzat,

hogy segítse a Ráckevei Rendőrkapitányság városban szolgáló egységének munkáját.?A használt Daewoo Nubira típusú személygépkocsi a helyi járőrözésben lát majd el feladatokat, és a közeli Délegyháza valamint Majosháza területén is bevethető lesz. Ezzel a támogatással Dunavarsány a település közbiztonságának további javulását várja, a polgármester pedig reményét fejezte ki, hogy idővel rendőrőrs is létesülhet a közel nyolcezres városban. Bóna Zoltán rádiónknak azt mondta, hogy a korábbi pest megyei rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint már alá is írták a támogató nyilatkozatot, de a rendőrőrs megnyitására még várni kell. A tervekben egy 15 fős rendőri egység szerepel, amely Dunavarsányban és környékén látna el közbiztonsági feladatokat. A kedden délelőtt átadott járőrkocsi a dunavarsányi önkormányzat tulajdona, de használatra a rendőrség munkatársai kapták meg. A hivatalos átadáson Király Richárd rendőralezredes, a Ráckevei Rendőrkapitányság megbízott vezetője is részt vett.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink